ProZ.com translation contests »
2014 annual ProZ.com translation contest: "Celebrations" » English to Hungarian » Entry by Szüdi Gábor


Source text in English

Translation by Szüdi Gábor (#21824)

Who cast that first fateful tomato that started the La Tomatina revolution? The reality is no one knows. Maybe it was an anti-Franco rebellion, or a carnival that got out of hand. According to the most popular version of the story, during the 1945 festival of Los Gigantes (a giant paper mâché puppet parade), locals were looking to stage a brawl to get some attention. They happened upon a vegetable cart nearby and started hurling ripe tomatoes. Innocent onlookers got involved until the scene escalated into a massive melee of flying fruit. The instigators had to repay the tomato vendors, but that didn't stop the recurrence of more tomato fights—and the birth of a new tradition.

Fearful of an unruly escalation, authorities enacted, relaxed, and then reinstated a series of bans in the 1950s. In 1951, locals who defied the law were imprisoned until public outcry called for their release. The most famous effrontery to the tomato bans happened in 1957 when proponents held a mock tomato funeral complete with a coffin and procession. After 1957, the local government decided to roll with the punches, set a few rules in place, and embraced the wacky tradition.

Though the tomatoes take center stage, a week of festivities lead up to the final showdown. It's a celebration of Buñol's patron saints, the Virgin Mary and St. Louis Bertrand, with street parades, music, and fireworks in joyous Spanish fashion. To build up your strength for the impending brawl, an epic paella is served on the eve of the battle, showcasing an iconic Valencian dish of rice, seafood, saffron, and olive oil.

Today, this unfettered festival has some measure of order. Organizers have gone so far as to cultivate a special variety of unpalatable tomatoes just for the annual event. Festivities kick off around 10 a.m. when participants race to grab a ham fixed atop a greasy pole. Onlookers hose the scramblers with water while singing and dancing in the streets. When the church bell strikes noon, trucks packed with tomatoes roll into town, while chants of "To-ma-te, to-ma-te!" reach a crescendo.

Then, with the firing of a water cannon, the main event begins. That's the green light for crushing and launching tomatoes in all-out attacks against fellow participants. Long distance tomato lobbers, point-blank assassins, and medium range hook shots. Whatever your technique, by the time it's over, you will look (and feel) quite different. Nearly an hour later, tomato-soaked bombers are left to play in a sea of squishy street salsa with little left resembling a tomato to be found. A second cannon shot signals the end of the battle.
Ki hajította el a legelső, sorsfordító paradicsomot, amely elindította a La Tomatina forradalmat? Az igazság az, hogy ezt senki sem tudja. Talán egy Franco-ellenes zendülés vagy egy elszabadult karnevál alatt történt az eset. A történet legnépszerűbb változata szerint az 1945-ös Los Gigantes fesztivál alatt - amely egy hatalmas papírmasé figurákat felvonultató paradé - a helyiek figyelemfelkeltésből balhét kívántak csapni. Váratlanul egy zöldséges kordéra bukkantak és érett paradicsomokat kezdtek el hajigálni. Ártatlan bámészkodók is részesévé váltak az eseménynek, amely ezáltal gyorsan a repülő gyümölcsök nagyszabású kavalkádjává vált. A felbujtóknak ki kellett ugyan fizetniük a paradicsomárusokat, de ez sem akadályozta meg további paradicsomharcok kiújulását, és így egy új hagyomány megszületését.

Az események zabolátlan kiterjedésétől való félelmükben a hatóságok több tilalmat vezettek be, enyhítettek, majd állítottak vissza újból az ötvenes években. A törvényeknek ellenszegülő és ezért börtönbe vetett helyieket 1951-ben a kiadatásukat követelő közfelháborodás szabadította ki. A paradicsomdobálási tilalmat 1957-ben pellengérezték ki a legjobban, amikor a paradicsomharc pártolói egy gúnyos áltemetést rendeztek, amelyet egy koporsó és temetési szertartás tett teljessé. A helyi önkormányzat 1957-ben végül úgy döntött, hogy felveszi a kesztyűt: felállított egy pár szabályt és magáévá tette a buggyant hagyományt.

Noha a paradicsomok állnak a középpontban, az ünnepi hét csúcspontja a végső leszámolás. Ez Bunol védőszentjeinek, Szűz Máriának és Bertrand Szent Lajosnak utcai parádékkal, muzsikával és tűzijátékkal történő örömteli, "spanyolos" módon való dicsőítése. A csata előtt szolgálják fel a rizzsel, tenger gyümölcseivel, sáfránnyal és olívaolajjal készülő legendás valenciai paellát, hogy mindenki kirobbanó erőben legyen a közelgő bunyó előtt.

Manapság már ezt a megregulázhatatlan fesztivált is bizonyos korlátok közé szorítják. A szervezők egészen odáig mentek, hogy kizárólag az éves esemény kedvéért élvezhetetlen ízű paradicsomokat termesztenek. Az ünnepség délelőtt 10-kor kezdődik, amikor a résztvevők egymást legyűrve kísérletet tesznek egy bezsírozott mászórúd tetején található sonka elérésére. Az utcán éneklő és táncoló nézők a tülekedő tömeget közben slaggal locsolják. Amikor a templom harangja elüti a delet, paradicsommal megpakolt teherautók gördülnek be a városba, mialatt a "to-ma-te, to-ma-te!" kántálás eléri csúcspontját.

Majd a vízágyú eldördülésével kezdetét veszi a főattrakció. Ez adja meg a zöld jelzést a többi résztvevő elleni totális támadásra: mostantól szabad a paradicsomok széttrancsírozása és elhajítása. Választhatjuk a távolsági paradicsombombázást, a közvetlen merényleteket vagy a közepes hatósugarú beíveléseket; a lényeg, hogy bármilyen technikát alkalmazunk, a csata végére egészen másként fogjuk látni (és érezni) magunkat. Majdnem egy órával később már nagyon kevés paradicsomra emlékeztető dolog marad az utcán, miközben a hátramaradt, paradicsom áztatta harcosok pépes utcai salsát járnak. Egy második ágyúlövés jelzi a harcok befejeztét.


Discuss this entry