Who cast that first fateful tomato that started the La Tomatina revolution? The reality is no one knows. Maybe it was an anti-Franco rebellion, or a carnival that got out of hand. According to the most popular version of the story, during the 1945 festival of Los Gigantes (a giant paper mâché puppet parade), locals were looking to stage a brawl to get some attention. They happened upon a vegetable cart nearby and started hurling ripe tomatoes. Innocent onlookers got involved until the scene escalated into a massive melee of flying fruit. The instigators had to repay the tomato vendors, but that didn't stop the recurrence of more tomato fights—and the birth of a new tradition.
Fearful of an unruly escalation, authorities enacted, relaxed, and then reinstated a series of bans in the 1950s. In 1951, locals who defied the law were imprisoned until public outcry called for their release. The most famous effrontery to the tomato bans happened in 1957 when proponents held a mock tomato funeral complete with a coffin and procession. After 1957, the local government decided to roll with the punches, set a few rules in place, and embraced the wacky tradition.
Though the tomatoes take center stage, a week of festivities lead up to the final showdown. It's a celebration of Buñol's patron saints, the Virgin Mary and St. Louis Bertrand, with street parades, music, and fireworks in joyous Spanish fashion. To build up your strength for the impending brawl, an epic paella is served on the eve of the battle, showcasing an iconic Valencian dish of rice, seafood, saffron, and olive oil.
Today, this unfettered festival has some measure of order. Organizers have gone so far as to cultivate a special variety of unpalatable tomatoes just for the annual event. Festivities kick off around 10 a.m. when participants race to grab a ham fixed atop a greasy pole. Onlookers hose the scramblers with water while singing and dancing in the streets. When the church bell strikes noon, trucks packed with tomatoes roll into town, while chants of "To-ma-te, to-ma-te!" reach a crescendo.
Then, with the firing of a water cannon, the main event begins. That's the green light for crushing and launching tomatoes in all-out attacks against fellow participants. Long distance tomato lobbers, point-blank assassins, and medium range hook shots. Whatever your technique, by the time it's over, you will look (and feel) quite different. Nearly an hour later, tomato-soaked bombers are left to play in a sea of squishy street salsa with little left resembling a tomato to be found. A second cannon shot signals the end of the battle. | Vajon ki hajította el azt az első, végzetes paradicsomot, ami útjára indította a La Tomatina fesztivált? Az igazság az, hogy senki sem tudja. Lehet, hogy egy Franco-ellenes forradalmár volt, vagy egy felvonulás közepette szabadultak el az indulatok. A történet legnépszerűbb verziója szerint 1945-ben, az óriás papírmasé bábok Los Gigantos fesztiválján néhány helybéli csetepatét kezdeményezett, hogy felhívják magukra a figyelmet. Egy közeli zöldséges kocsira lelve érett paradicsomokkal kezdtek dobálózni, majd ártatlan bámészkodók is bekapcsolódtak, amíg végül a szín repkedő zöldségek hatalmas zűrzavarává fajult. A kezdeményezőknek ki kellett fizetniük a paradicsomárusokat, ennek ellenére további paradicsomok repültek a magasba – és egy új hagyomány született. Az 1950-es években a hatóságok attól tartva, hogy a dolgok teljesen kicsúsznak a kezükből, a paradicsomok dobálását tiltó rendelkezések sorozatát hozták, majd enyhítettek ezeken, végül ismét jogerőre emelték őket. 1951-ben a törvényt megszegő helyieket börtönbe vetették, amíg a köznép fel nem szólalt a kiengedésük érdekében. A leghíresebb fellépés a paradicsom-dobálások betiltása ellen 1957-ben történt, amikor az ügy támogatói paradicsomtemetést rendeztek, még koporsó és körmenet is volt. 1957 után a helyi önkormányzat úgy döntött, a tilalmakat hagyja békében nyugodni, kikötöttek egy pár szabályt, és felkarolták az őrült hagyományt. Bár még mindig a paradicsomé a főszerep, már egy egész hetes ünneplés vezet a fesztivál tetőpontjához. Buñol város védőszentjeit ünneplik, Szűz Máriát és Szent Louis Bertrandot, utcai felvonulásokkal, zenével, tűzijátékokkal, vidám spanyol stílusban. Hogy mindenki megfelelő erőben legyen a küszöbönálló dulakodásra, az esemény előestéjén hatalmas mennyiségű paellát szolgálnak fel, megismertetve minden résztvevővel ezt a legendás valenciai ételt, amelynek fő hozzávalói a rizs, a tenger gyümölcsei, a sáfrány, és az olívaolaj. Ma ez a korlátokat nem ismerő fesztivál valamelyest rendezetten zajlik. A szervezők odáig is elmentek, hogy kizárólag az évente zajló esemény céljaira immár (egyébként élvezhetetlen ízű) paradicsomfajtát is termesztenek. Az ünneplés délelőtt 10 óra körül veszi kezdetét, amikor a résztvevők versenyeznek, hogy ki tudja leszedni a darab sonkát a zsírozott cölöp tetejéről. A nézők a tülekedőket vízzel locsolják, miközben az utcán folyik a tánc és az éneklés. Amikor a templomharang elüti a tizenkettőt, paradicsommal megrakott teherautók gurulnak a főtérre, miközben a tömeg egyre hangosabban kántálja, hogy pa-ra-di-csom: „To-ma-te, to-ma-te!” Végül a vízágyú eldördülésekor indul a fesztivál legfontosabb eseménye. Ezzel adnak zöld utat a paradicsomok összetörésének és dobálásának, az együtt szórakozó résztvevők végsőkig menő támadásának. Elkezdődik a nagy ívben hajítás, az egyenesen telibe támadás, és a közepes hatótávolságú horogdobások. De bármi is legyen a kedvenc technika, a móka végére mindenki egészen máshogy néz ki (és érzi magát). Közel egy órával később a paradicsomszósszal átitatott dobálózók a piros pépes pocsolyákban pancsolhatnak tovább, az utcákon eddigre már szinte semmi nincs, ami paradicsomra emlékeztetne. A küzdelem végét egy második ágyúdörgés jelzi. |