Ki dobta el azt az első sorsdöntő paradicsomot, ami elindította a La Tomatina forradalmat? Az igazság az, hogy senki sem tudja. Talán egy Franco-ellenes lázadás volt, vagy egy karnevál, ami kicsúszott az irányítás alól. A legnépszerűbb történet szerint az 1945-ös Los Gigantes fesztivál alatt (óriási papérmasé bábuk parádéja), a helyiek valami felfordulást akartak, hogy felhívják magukra a figyelmet. Találtak a közelben egy zöldségeskocsit és elkezdték dobálni az érett paradicsomokat. Az ártatlan nézők is belekeveredtek, mígnem az egész jelenet repülő gyümölcsök masszív csetepatéjává nem alakult. A kezdeményezőknek meg kellett téríteniük a paradicsomárusok kárát, de ez nem akadályozta meg a későbbi paradicsomcsatákat – és ezzel egy új hagyomány születését.

A hatóságok attól való félelmükben, hogy esetleg kicsúszik a kezükből az irányítás, különböző tilalmakat léptettek hatályba, majd hatályon kívül helyezték és végül ismét hatályba helyezték azokat az 1950-es években. 1951-ben a törvényt megszegő helyieket bebörtönözték, csakhogy a közösség felháborodása kikényszerítette a szabadon bocsátásukat. A paradicsomcsata-tilalommal kapcsolatos leghíresebb pimaszság az volt, amikor a tilalom ellenzői tartottak egy gúnyos paradicsomtemetést koporsóval és gyászmenettel. 1957 után a helyi önkormányzat úgy döntött, hogy figyelembe veszi a kritikákat és bizonyos szabályok felállítása mellett keblére ölelte a szokatlan hagyományt.

Habár a paradicsomok központi helyet foglalnak el, egy egyhetes ünnepség vezet a végső attrakcióhoz. Buñol védőszentjeit, Szűz Máriát és Bertrán Szent János Lajost ünnepelik igazi életigenlő spanyol virtussal utcai parádékkal, zenével és tűzijátékokkal. Jellegzetes valenciai tányéron rizsből, tengeri herkentyűkből, sáfrányból és olívaolajból készült ínyenc paellát szolgálnak fel a csata előtti este, hogy erőt gyűjthess a közelgő csetepatéhoz.

Ma már ez a szabadon tartható fesztivál a szervezettség jeleit mutatja olyannyira, hogy a szervezők már különleges, élvezhetetlen ízű paradicsomot nemesítettek kizárólag az évente megrendezésre kerülő eseményre. Az ünnepségek délelőtt tízkor kezdődnek, amikor a résztvevők egymással versengve megkísérlik megszerezni egy zsírral bekent oszlop tetejéről az odarögzített sonkát. A nézők közben vízzel locsolják a mászókat és táncot lejtenek az utcákon. Amikor a templom harangja delet üt, paradicsommal megrakott teherautók gördülnek a faluba, miközben a tömeg egyre hangosabban kiabálja „To-ma-te, to-ma-te!”

Azután egy vízágyú jelzi a fő attrakció kezdetét. Ez adja a zöld jelzést a paradicsomok összepréseléséhez és egymáshoz dobálásához. Vannak, akik nagy távolságra ívelnek, mások közvetlenül, egyenesen támadnak, megint mások középtávra görbítik. Bármilyen is a technikád, amikor vége van, egészen másképp fogsz kinézni (és másképp is érzed magad). Úgy egy órával később a paradicsom áztatta dobálók már a paradicsomszószban úszó utcákon játszanak, ahol ekkor már nem sok paradicsomra emlékeztető gyümölcsöt találni és végül egy második ágyúszó jelzi a csata végét.