Who cast that first fateful tomato that started the La Tomatina revolution? The reality is no one knows. Maybe it was an anti-Franco rebellion, or a carnival that got out of hand. According to the most popular version of the story, during the 1945 festival of Los Gigantes (a giant paper mâché puppet parade), locals were looking to stage a brawl to get some attention. They happened upon a vegetable cart nearby and started hurling ripe tomatoes. Innocent onlookers got involved until the scene escalated into a massive melee of flying fruit. The instigators had to repay the tomato vendors, but that didn't stop the recurrence of more tomato fights—and the birth of a new tradition.
Fearful of an unruly escalation, authorities enacted, relaxed, and then reinstated a series of bans in the 1950s. In 1951, locals who defied the law were imprisoned until public outcry called for their release. The most famous effrontery to the tomato bans happened in 1957 when proponents held a mock tomato funeral complete with a coffin and procession. After 1957, the local government decided to roll with the punches, set a few rules in place, and embraced the wacky tradition.
Though the tomatoes take center stage, a week of festivities lead up to the final showdown. It's a celebration of Buñol's patron saints, the Virgin Mary and St. Louis Bertrand, with street parades, music, and fireworks in joyous Spanish fashion. To build up your strength for the impending brawl, an epic paella is served on the eve of the battle, showcasing an iconic Valencian dish of rice, seafood, saffron, and olive oil.
Today, this unfettered festival has some measure of order. Organizers have gone so far as to cultivate a special variety of unpalatable tomatoes just for the annual event. Festivities kick off around 10 a.m. when participants race to grab a ham fixed atop a greasy pole. Onlookers hose the scramblers with water while singing and dancing in the streets. When the church bell strikes noon, trucks packed with tomatoes roll into town, while chants of "To-ma-te, to-ma-te!" reach a crescendo.
Then, with the firing of a water cannon, the main event begins. That's the green light for crushing and launching tomatoes in all-out attacks against fellow participants. Long distance tomato lobbers, point-blank assassins, and medium range hook shots. Whatever your technique, by the time it's over, you will look (and feel) quite different. Nearly an hour later, tomato-soaked bombers are left to play in a sea of squishy street salsa with little left resembling a tomato to be found. A second cannon shot signals the end of the battle. | Ki hajította el azt az első, sorsdöntő paradicsomot, amely elindította a „La Tomatina” forradalmat? Senki sem tudja. Lehetséges, hogy egy Franco ellenes lázadás volt, vagy egy karnevál, ahol elszabadultak az indulatok. A történet legnépszerűbb verziója szerint, az 1945-ös „Los Gigantes” ünnepség alatt (óriási papírmasé bábfigura parádé), a helyiek, - hogy felhívják magukra a figyelmet, - egy balhét rendeztek. Rábukkantak a közelben egy zöldséges kocsira és érett paradicsomokkal kezdtek el dobálózni. Az ártatlan bámészkodók is belekeveredtek, míg végül az egész jelenet repkedő gyümölcsökkel teli hatalmas csetepatévá fajult. A felbujtóknak ki kellett fizetniük a paradicsom árusokat, de ez sem gátolta meg újabb és újabb paradicsomos harcok kitörését – és egy új hagyomány megszületését. Tartván egy megfékezhetetlen elterjedéstől, az 1950-es években a hatóságok tiltó rendelkezések sorát iktatták törvénybe, amelyeket enyhítettek, majd újra bevezettek. 1951-ben, azokat a helyieket, akik szembeszálltak a törvénnyel, lecsukták, míg végül a közfelháborodás felmentésüket követelte. A legismertebb pimaszság a paradicsomos tiltásokkal kapcsolatosan 1957-ben történt, amikor a támogatók egy ál paradicsom temetést rendeztek koporsóval és gyászmenettel. 1957 után a helyi kormány úgy döntött, hogy megadja magát, lefektetett néhány szabályt és elfogadta a bolondos hagyományt. Bár a paradicsomoké a főszerep, egy heti ünneplés vezet a végső erőpróbához. Ez „Buñol” védőszentjeinek, Szűz Máriának és Szt. Louis Bertrandnak a megünneplése, utcai díszfelvonulással, zenével és tűzijátékokkal, örömteli spanyol módra. Hogy erőt gyűjthessünk a közelgő csetepatéhoz, a csata előestéjén egy mesés paella kerül felszolgálásra - egy tipikus valenciai étel rizzsel, tenger gyümölcseivel, sáfránnyal és olívaolajjal. Manapság, ez a béklyóktól mentes ünnepség egy fajta sorrendiséggel bír. A szervezők már ott tartanak, hogy ízetlen paradicsomok speciális fajtáit termelik meg csak ehhez az évenként ismétlődő eseményhez. Az ünneplés délelőtt 10 óra körül kezdődik, amikor a résztvevők egy bezsírozott mászórúd tetejére felerősített sonka megszerzéséért versenyeznek. A nézők vízzel locsolják a mászókat, miközben énekelnek és táncolnak az utcákon. Amikor a templom harangja delet üt, a paradicsommal megrakott teherautók begurulnak a városba, miközben a „to-ma-te, to-ma-te” kántálása tetőpontjára hág. Ez után, egy vízágyú elsütésével megkezdődik a fő esemény. Ez adja meg a zöld utat a paradicsomok passzírozásával és hajigálásával járó teljes erőbedobással indított támadásoknak a bajtárs résztvevők ellen. Messziről átemelő pari dobálók, közvetlen közeli merénylők és közép hatótávolságú horogra akasztók - bármi legyen is a technikád, a végére teljesen máshogy fogsz kinézni (és érezni). Nagyjából egy órával később a paradicsom áztatta „bombázók” már az utcát borító pépes szósz-tengerben játszanak, amelyben aligha lehet bármi olyat találni, ami akár csak egy kicsit is paradicsomra hasonlítana. Egy második ágyúszó jelzi a csata végét. |