Ki dobta el az első, tragikus sorsú paradicsomot, mely elindította a La Tomatina forradalmat? Valójában ezt senki sem tudja. Talán egy Franco-ellenes lázadáson történhetett, vagy egy elvadult karneválon. A történet legtöbbször mesélt változata szerint az 1945-ös Los Gigantes fesztivál (hatalmas papírmasé-bábuk parádéja) során a helyiek egy verekedést készítettek elő annak reményében, hogy egy kis figyelemhez jussanak. Ekkor véletlenül rátaláltak egy, a közelben lévő zöldségeskocsira és hajigálni kezdték róla az érett paradicsomokat. Mindebbe ártatlan nézők is keveredtek mindaddig, míg az egész egy hatalmas gyümölcsdobáló közelharccá nem fokozódott. A csata kirobbantóinak ki kellett fizetniük a paradicsomkereskedőknek okozott kárt, ez azonban nem szabott gátat annak, hogy később további paradicsom-harcok forduljanak elő - ennek köszönhetően pedig egy új hagyomány született.

A hatóságok - tartva attól, hogy az egész kicsúszik a kezeik közül - rendeletet hoztak, kissé engedtek az érvényben lévő szabályokon, majd végül az 1950-es években egy sor tilalmat újra érvénybe hoztak. 1951-ben egészen addig börtönbe zárták azokat a helyieket, akik ellenszegültek ezeknek a törvényeknek, míg a közvélemény felháborodásának köszönhetően végül szabadon nem bocsátották őket. A paradicsom-tilalmak egyik leghíresebb és legarcátlanabb eseménye 1957-ben történt, mikor a gyümölcs támogatói gúnyolódásképp egy paradicsom-temetést tartottak, melyen koporsó és körmenet is szerepet kapott. 1957 után a helyi kormányzat úgy döntött, inkább úszik az árral és néhány szabály felállításával felkarolta ezt a hóbortos hagyományt.

Amellett, hogy a paradicsomok játsszák a főszerepet, az egész hetes ünnepléssorozat a végén egy ’leszámolásba’ torkollik. Ez Buñol védőszentjeinek, Szűz Máriának és Bertrán Szent János Lajosnak a megünneplését jelenti utcabálokkal, zenével és tűzijátékkal, igazán örömteli, spanyol módra. Hogy lelkileg is fel lehessen készülni a közelgő csetepatéra, a csata előestéjén egy hatalmas paellát szolgálnak fel, mely egy rizsből, tengeri herkentyűkből, sáfrányból és olívaolajból álló, ikonikus valenciai egytálétel.

Manapság ennek a szabadjára engedett fesztiválnak azért vannak már korlátai. Az esemény szervezői már odáig jutottak, hogy egy különleges, ízetlen paradicsomfajtát termesztenek csakis erre, az évente megrendezésre kerülő csetepatéra. Az ünnepségek reggel 10 óra körül kezdődnek, mikor egy verseny során a versenyzők egy bezsírozott oszlop tetejére rögzített sonkát próbálnak megkaparintani. A bámészkodók eközben énekelve és az utcán táncolva, vizestömlőkkel locsolják a küzdőket. Amint a templom harangja delet üt, paradicsommal megrakott teherautók gurulnak a városba, miközben a „To-ma-te, to-ma-te!” skandálása a csúcspontjára hág.

Ezek után egy vízágyú 'elsütésével' kezdődik meg a fő esemény. Ez ad zöld utat a paradicsomok összezúzásának és a többi résztvevő ellen intézett, minden erőt felemésztő dobálózásnak. Távolsági paradicsom-hajigálók, közeli merénylők és középtávú, visszakézből történő dobások. Bármi legyen is a technikád, mire vége van, egészen máshogy fogsz kinézni (és máshogy is fogod magad érezni). Közel egy órával később, a paradicsom-áztatta dobálózók már csak a pépes szósz utcán folydogáló tengerében játszadozhatnak, ahol már csak nagyon kevés dolog emlékeztet a paradicsomra. Egy második ágyúlövés jelzi a csata végét.