Ki vetette azt az első, sorsdöntő paradicsomot, amely kirobbantotta a ma La Tomatina néven ismert paradicsomforradalmat? Az igazság az, hogy senki sem tudja. Lehet, hogy egy Franco ellenes lázongáskor történt, esetleg egy karneválon szabadultak el az indulatok. A történet legnépszerűbb változata szerint az 1945-ben tartott Los Gigantes fesztiválon (amely hatalmas papírmasé bábok parádéja) a helybeliek azzal igyekeztek magukra vonni a figyelmet, hogy előadtak egy műbalhét. A közelben rátaláltak egy zöldséges kocsira, és elkezdtek érett paradicsomokat dobálni. Az ártatlan nézelődők is beszálltak, míg végül a jelenet a repkedő paradicsomokkal vívott ádáz csatározássá fajult. A paradicsomárusok megfizettették a felbujtókkal a káraikat, de ez nem állta útját az újabb paradicsomos harcoknak—sem az új tradíció születésének.

A féktelenségbe fajuló indulatoktól tartva a hatóságok az 1950-es években bevezettek, feloldottak, majd ismét jogerőre emeltek egy sor tilalmat. 1951-ben a tilalmat megszegő helybelieket bebörtönözték, és csak az össznépi tiltakozás nyomására engedték őket szabadon. A paradicsomos tilalmakat arcátlanul megszegő esetek közül a legnevezetesebb 1957-ben történt, amikor a paradicsomos tábor szószólói megrendezték a paradicsomok temetését, koporsóval és gyászmenettel egyetemben. 1957 után a helyi önkormányzat úgy döntött, hogy beadja a derekát. Beiktattak néhány új szabályt és engedélyezték a buggyant hagyományt.

Míg a főszerep végig a paradicsomoké, az egész héten át tartó ünnepségsorozat egy pazar fináléban éri el a csúcspontját. Életvidám spanyol módra zajló utcabálokkal, zeneszóval, és tűzijátékkal emlékeznek meg Buñol városka védőszentjeiről,- Szűz Máriáról és Szent Bernátról. Az elkerülhetetlenül közelgő küzdelemre úgy gyűjtenek erőt, hogy a csata előestéjén egy hatalmas paellát - tenger gyümölcseivel, rizzsel, sáfránnyal és olívaolajjal készített, szemet gyönyörködtető valenciai specialitást - szolgálnak fel.

Ma már valamelyest szabályozott ez a féktelen fesztivál. A szervezők odáig jutottak, hogy már külön az éves esemény céljára szolgáló élvezhetetlen paradicsomfajtát termesztenek. Az ünnepségsorozat reggel 10 körül veszi kezdetét, amikor a résztvevők egy zsírozott pózna tetejére tűzött sonkáért versengenek. A nézőközönség locsolócsővel spricceli a csúszó-mászó versenyzőket, miközben az utcákon folyik a dalolás és a táncolás. Amikor a templomban delet harangoznak, paradicsommal megrakott teherautók gördülnek be a városka főterére, mialatt a tömeg ütemes "To-ma-te, to-ma-te!" kántálása a tetőfokára hág.

Ekkor vízágyú eldördülésével kezdetét veszi a legfőbb esemény, szabad utat engedve a paradicsomok szétnyomásának és dobálásának a résztvevők egymás ellen induló totális támadásában. Távolra tüzelő paradicsomhajítók, közelharcos orgyilkosok, és középtávú horoglövésekkel támadók — bármi legyen is az alkalmazott technikájuk, a csata végeztével mindenkinek jócskán megváltozik a külleme (és a hangulata). Csaknem egy órával később a paradicsomlében úszó bombázóknak nincs más választásuk, mint a pempős utcai paradicsomlé tengerében játszani, ahol már nem sok nyomát lelni paradicsomra emlékeztető maradványoknak. Egy második ágyúlövés jelzi az ütközet végét.