This site uses cookies.
Some of these cookies are essential to the operation of the site,
while others help to improve your experience by providing insights into how the site is being used.
For more information, please see the ProZ.com privacy policy.
Freelance translator and/or interpreter, Verified site user
Data security
This person has a SecurePRO™ card. Because this person is not a ProZ.com Plus subscriber, to view his or her SecurePRO™ card you must be a ProZ.com Business member or Plus subscriber.
Affiliations
This person is not affiliated with any business or Blue Board record at ProZ.com.
Services
Translation
Expertise
Specializes in:
Computers (general)
Electronics / Elect Eng
Energy / Power Generation
Engineering (general)
Engineering: Industrial
Government / Politics
IT (Information Technology)
Journalism
Retail
Tourism & Travel
Also works in:
Advertising / Public Relations
Automotive / Cars & Trucks
Business/Commerce (general)
Computers: Software
Computers: Systems, Networks
Construction / Civil Engineering
Economics
Environment & Ecology
Finance (general)
History
Human Resources
Idioms / Maxims / Sayings
International Org/Dev/Coop
Internet, e-Commerce
Investment / Securities
Law: Taxation & Customs
Management
Marketing / Market Research
Mathematics & Statistics
Mechanics / Mech Engineering
Media / Multimedia
Medical: Health Care
Music
Other
Philosophy
Poetry & Literature
Religion
Science (general)
Social Science, Sociology, Ethics, etc.
Sports / Fitness / Recreation
More
Less
Rates
Hungarian to Polish - Standard rate: 0.06 EUR per word / 20 EUR per hour English to Polish - Standard rate: 0.06 EUR per word / 20 EUR per hour German to Polish - Standard rate: 0.06 EUR per word / 20 EUR per hour Polish to Hungarian - Standard rate: 0.08 EUR per word / 25 EUR per hour
Source text - Polish Wlasciwie to chodzilo tylko o jedno wydarzenie, na które wybralismy sie autobusem wycieczkowym w ubiegla sobote. Na skutek namowy mojej zamilowanej w malarstwie zony, zdecydowalem sie z trudem, zeby w ramach organizowanej przez jej zaklad pracy zbiorowej wyprawy do Muzeum Sztuk Pieknych w Budapeszcie obejrzec wystawe obrazów Moneta.
Mimo, ze zbiór obrazów francuskich impresjonistów prezentowany jest juz od miesiecy w Budapeszcie, zainteresowanie publicznosci bynajmniej nie slabnie. Wystawa - z pewnoscia takze i ku zdumieniu samych organizatorów - stala sie pierwszorzednym wydarzeniem kulturalnym w skali calego kraju i wywolala powódz nieprzerwanych pielgrzymek. Chociaz wiesci o tym na dlugi juz czas przedtem slyszalem w radiu i ogladalem w telewizji, rozmiar tlumu zgromadzonego przed muzeum - który w dlugim falujacym szeregu czekal cierpliwie w zimowy poranek - zaskoczyl mnie, mimo wszystko.
Po drobnych trzech godzinach, które uplynely w oczekiwaniu na zewnatrz i wewnatrz, procedurach w szatni i innych, udalo nam sie wreszcie dobrnac do wyznaczonych pomieszczen muzeum, gdzie przed obrazami Moneta i malarzy mu wspólczesnych tloczyli sie milosnicy sztuki, przybyli z róznych regionów Wegier. Skarby impresjonistów na scianach, w cieniu tloczacych sie, mozna bylo podziwiac spogladajac ponad ich glowami i rzecz jasna przezywac radosc nieskrepowanego i realnego kontaktu ze sztuka - to znaczy mogli ci, którzy chociaz odrobine sie na malarstwie znali.
Poniewaz malarstwo jest mi obojetne, bo niezbyt sie na nim znam, tlum natomiast, obojetnie z jakiego powodu by nie powstal, strasznie mnie denerwuje, szybko przebieglem pomieszczenia wystawowe i wyszedlem przed budynek muzeum.
Przystanalem na najwyzszym stopniu schodów, zirytowany i dreczony gorzkimi wyrzutami sumienia, zaczalem rozmyslac: co ja wlasciwie tutaj robie?
Caly ten wybuch entuzjazmu wobec sztuki wydal mi sie smieszny i uznalem go za klasyczny przejaw snobizmu. Myslalem wlasnie o zapiskach na ten temat w dzienniku Gombrowicza. Wielki polski pisarz analizuje w nich gruntownie i wyszydza autentycznosc przezyc estetycznych, których mozna doznac rzekomo w trakcie zwiedzanie muzeum. Istnieje bowiem zasadnicza i wolajaca o pomste do nieba sprzecznosc pomiedzy skomplikowaniem i zlozonoscia procesu twórczego, który wymaga miesiecy albo nawet lat, a wlasciwa zwiedzaniu muzeów percepcja dziela artystycznego, która jest wynikiem kilkuminutowej obserwacji. W tym momencie jednak zwrócilo moja uwage inne zgromadzenie naprzeciw muzeum.
Na samym srodku Placu Bohaterów - na terenie ogrodzonym podwójnym rzedem metalowych krat, w zdyscyplinowanych rzedach, wystrzyzeni na lyso, w wysokich trzewikach, w czyms w rodzaju mundurów przypominajacych wojsko a zarazem wykidajlów z przed dyskoteki - stali mlodzi ludzie. W pewnej odleglosci od szeregów, w agresywnym rozkroku, stali mlodziency trzymajacy pasiaste sztandary.
"Krew i honor" - uslyszalem za soba czyjs glos i jeszcze glosne czyjes zdziwienie: - "Cos podobnego! Na to tu tez pozwalaja?"
Najpierw glosna muzyka rockowa dobiegala z glosników ustawionych wokól terenu, pózniej natomiast ktos rozkazujacym i nie znoszacym sprzeciwu glosem wezwal przedstawicieli prasy i gapiów do surowego zachowania godnej postawy w trakcie majacej nastapic uroczystosci upamietnienia.
Co beda upamietniac, nie zrozumialem. Zauwazylem natomiast, ze tych, którzy czekali przed muzeum, bylo o wiele wiecej, niz tych szykujacych sie do swietowania, w dyskretnej asyscie policji. Dopiero pózniej dowiedzialem sie z prasy, ze "Ugrupowanie o skrajnie radykalnych pogladach upamietnilo próbe wydarcia sie niemieckich i wegierskich zolnierzy z oblezonego zamku w Budzie 11 lutego 1945 roku. W demonstracji uczestniczylo okolo szesciuset osób."
Cóz, ja bynajmniej nie zamierzam kwestionowac bohaterstwa tych "wydzierajacych sie" ale nie moge nie pamietac, ze dzieki ich walecznosci okolo 40 milionów ludzi zginelo w calej Europie podczas Drugiej Wojny Swiatowej, w tym niecale 8 milionów zolnierzy, czyli wiekszosc ofiar stanowili cywile. Oczywiscie poswiecenie zycia kogokolwiek, bez wzgledu na to w imie jakiej idei sie dokonuje, jest tragedia ale kiedy patrzylem na wspominajacych, to jakos nie mialem wrazenia, ze oplakuja zbytecznie stracone istnienia. Charakterystyczne krzyze na ich sztandarach wskazywaly raczej na to, ze wykorzystujac bolesna rocznice jako pretekst, oddaja czesc pewnej okreslonej idei.
Widzialem twarze wspominajacych, a na nich bolesna glupote. Byc moze oni nawet nie wiedza, co rzeczywiscie znaczyl faszyzm, bo to raczej nie typy ksiazkowych moli ale nie tylko ja sie dziwilem, ze tego rodzaju demonstracje moga sie odbywac w samym centrum Budapesztu, na dodatek na Placu Bohaterów
W tym momencie jednak zdalem sobie nagle sprawe, ze przeciez na szczescie od miesiecy odbywa sie tam inna, cicha demonstracja. Codziennie tysiace osób wspomina wielkiego artyste: Moneta. Ogladanie wystawionych obrazów - które przeciez z latwoscia mozna znalezc w albumach - nie musi byc wcale jedynym celem uczeszczania na wystawe. Wycieczka do muzeum jest takze pewnego rodzaju demonstracja. Manifestacja poparcia wartosci i idealów humanistycznych.
Jak to sie mówi "nie samym chlebem zyje czlowiek". Ludzie potrzebuja okazji, które umozliwiaja im wyrazenie swojego stanowiska ideowego. Jest to godne uwagi, bo odlegle o lata swietlne od faszystowskich przejawów. Wiec równiez i w tym kryje sie wielkie znaczenie tego rodzaju wystaw. Dlatego ze wstydem ale i cala stanowczoscia odwoluje powyzsze moje twierdzenia a snobizmie i tym podobne!
Szczesliwy jestem, ze widzialem opozycje tlumu przed muzeum, wobec owej uroczystosci upamietniania.
Wiem, ze wszystko to moze sie wydawac rozwazaniem dosyc banalnym ale tak sie zdarzylo naprawde . Moze nawet i nie pisalbym o tym, gdybym nie przeczytal, ze bylem przypadkowym swiadkiem imprezy zorganizowanej przez "Stowarzyszenie KULTURALNE Krew i Honor". Wedlug tego, wzialem jednak mimowolnie udzial w dwu wydarzeniach "kulturalnych". Z tym, ze to drugie stanowczo sobie wypraszam i wiem, ze nie tylko ja jeden.
Tlum. Wlodzimierz Galwas
Translation - Hungarian Tulajdonképpen csak egy eseményrol lett volna szó, amelyre kiránduló busszal indultunk múlt szombaton Budapestre. A mukedvelo feleségem rábeszélésére, nagy nehezen rászántam magam arra, hogy a munkahelye által szervezett csoportos látogatás keretén belül megtekintsem én is a Monet festményeinek kiállítását a Szépmuvészeti Múzeumban.
A francia impresszionista képek gyujteménye már hónapok óta látható Budapesten, de a közönség érdeklodése iránta korántsem lankad. A tárlat - bizonyára maguk a szervezok nagy megdöbbenésére is - országos elso számú kulturális eseménnyé vált, és a zarándoklatok végtelen áramlatát váltotta ki. Bár az errol szóló híreket már hosszú idovel elotte folyamatosan hallgattam a rádióban és néztem a tévében, azért a Múzeum elott összegyult tömeg mérete -amely a kígyózó hosszú sorban türelmesen várakozott a reggeli télies idoben - mindezek ellenére megdöbbentett engem.
Röpke három óra után, amely külso és belso várakozás, ruhatári és egyéb procedúrák lebonyolításával telt el, sikerült végre bejutnunk a kijelölt múzeumi helyiségekbe, ahol Monet és társai képek elott Magyarország különféle tájairól érkezett muvészetrajongók zsúfolódtak össze. Az impresszionista kincseket a falakon, a tolongók homályában, fejükön átnézve lehetett látni, és természetesen élvezni a muvészettel való korlátlan és valódi kapcsolatot - már annak, aki azért valamennyicskét a festészethez ért.
Mivel engem a festészet teljesen hidegen hagy, mert nagyon kevéssé értek hozzá, viszont a tömeg, akármilyen okból is keletkezne, mindig szörnyen idegesít, gyorsan lefutottam a kiállító termeket és kimentem a Múzeum épülete elé.
Megálltam a lépcso legfelso fokán és mérgelodve, keseru lelkiismeret furdalással küszködve, töprengeni kezdtem, hogy minek is jöttem én ide?
Az egész muvészet iránti lelkesedés kitörését nevetségesnek találtam és a sznobizmus klasszikus megnyilvánulásának tulajdonítottam. Éppen Gombro-wicz naplójában található megjegyzésekre gondoltam. A nagy lengyel író ezekben alaposan kitárgyalja és gúnyolódja az esztétikai élmények valódiságát, amelyek állítólagosan a múzeumi látogatások folyamán szerezhetoek. Ugyanis égbe kiáltó, áthidalatlanul tátongó ellentmondás létezik az alkotási folyamat bonyolultsága és összetettsége, amely hónapokat vagy akár éveket vesz igénybe, és a mutárgy szokásos múzeumi percepciója között, amely csupán néhány perces szemléltetés eredménye. De akkor viszont figyelmes lettem egy másik gyülekezésre a Múzeummal szemben.
A Hosök terének kellos közepén, kettos vasrácskordonnal elhatárolódott területen, fegyelmezett sorokban, kopaszra vágott hajjal, bakancsos, katonaságra és egyaránt bárkidobókra emlékezteto egyenruhafélékben, fiatal emberek álltak. Egy kicsit odébb, a sorokon kívül, szavakkal nehezen megmagyarázható agresszív terpeszállásban, álltak csíkos zászlókat tartó legények.
"Vér és becsület" - hallottam magam mögött valakinek a hangját és még valakinek hangos csodálkozását: - "No hát! Ilyet is itt engedélyeznek?"
Eloször csak kemény rock zenét lehetett hallani a területet körbevevo hangszórókból, utána viszont valaki parancsoló és ellentmondást nem turo hangon figyelmeztette a sajtó képviseloit és a bámészkodókat a méltó viselkedést szigorú betartására az elkövetkezendo megemlékezési szertartás alatt.
Hogy mire fognak emlékezni, nem értettem. Megállapítottam viszont, hogy azok, akik a múzeum elott álltak, jóval többen voltak, mint azok, akik valamit készültek megünnepelni, a rendorök diszkrét kíséretében. Csak utólagosan a sajtóból értesültem, hogy "A szélsoséges nézeteket valló társaság az 1945. február 11-én, a budai várból kitörést megkísérlo német és magyar katonákra emlékezett. A tüntetésén mintegy hatszázan gyultek össze".
Nos, én korántsem kívánom megkérdojelezni azoknak a "kitöroknek" a hosiességét, de elfelejteni sem tudom, hogy bátorságuknak köszönthetoen körülbelül 40 millió ember halt meg az egész Európában a Második Világháború alatt, ebbol nem egészen 8 millió katona, azaz, dönto többségben civil áldozottak voltak. Természetesen bárki életének feláldozása, függetlenül attól, hogy milyen ügy érdekében történik: tragédia, de ahogyan elnéztem az emlékezoket, nem ez volt a benyomásom, hogy fölöslegesen elveszített életeket gyászolnak. A jellegzetes keresztek a zászlójukon inkább arra utaltak, hogy a fájdalmas évfordulót ürügyként felhasználva egy eszménynek hódolnak.
Láttam a megemlékezok arcait és rajtuk a fájdalmas butaságot. Ok lehet, hogy nem is tudjak, mit jelentett valójában a fasizmus, mert nem kifejezetten könyvolvasó típusok. Nem csak én csodálkoztam ezen, hogy ilyen tuntetés történhet Budapest kellos közepén, méghozzá a Hosök terén!
De akkor döbbentem csak rá, hogy hiszen szerencsére, hónapok óta folyik ott is egy másik, csendes tüntetés. Naponta több ezren emlékeznek a nagy muvészre, Monet-re. A kiállítás látogatásának nem feltétlenül a kiállított képek megtekintése - amelyek egyébként könnyen megtalálhatók bármilyen albumban - az egyetlen célja. A Múzeumba való kirándulás szintén egyfajta demonstráció. Tüntetés a humanista értékek és eszmények mellett. Ahogyan mondani szokás "nem csak kenyérrel él az ember". Szükségük van az alkalmakra, amelyek során mindenki számára mód válik egyfajta hitvallás kifejezésre. Ez azért figyelemre méltó, mert fényévekre távoli a fasiszta megnyilvánulásoktól. Tehát ilyen kiállításoknak ebben is rejlik a nagy jelentosége. Ezért szégyellve de határozottan, visszavonom az elobbi állításaimat a sznobizmusról és egyebeket.
Boldog vagyok, hogy láttam a múzeumi tömeg szembenállását azzal a bizonyos emlékezéssel.
Tudom, hogy az egész elég primitív elmélkedésnek tunik, de így történt valójában. Talán nem is írtam volna róla, ha nem olvasom, hogy "Vér és Becsület KULTURÁLIS Egyesület" rendezvényének voltam véletlenül tanúja. Ezek szerint mégis két "kulturális" élményben volt óhatatlanul részem. Az utóbbit határozottan kikérem magamnak és tudom, hogy ebben nem vagyok egyedül.
Galwas Wlodzimierz
Hungarian to Polish: Kulturális események
Source text - Hungarian Tulajdonképpen csak egy eseményrol lett volna szó, amelyre kiránduló busszal indultunk múlt szombaton Budapestre. A mukedvelo feleségem rábeszélésére, nagy nehezen rászántam magam arra, hogy a munkahelye által szervezett csoportos látogatás keretén belül megtekintsem én is a Monet festményeinek kiállítását a Szépmuvészeti Múzeumban.
A francia impresszionista képek gyujteménye már hónapok óta látható Budapesten, de a közönség érdeklodése iránta korántsem lankad. A tárlat - bizonyára maguk a szervezok nagy megdöbbenésére is - országos elso számú kulturális eseménnyé vált, és a zarándoklatok végtelen áramlatát váltotta ki. Bár az errol szóló híreket már hosszú idovel elotte folyamatosan hallgattam a rádióban és néztem a tévében, azért a Múzeum elott összegyult tömeg mérete -amely a kígyózó hosszú sorban türelmesen várakozott a reggeli télies idoben - mindezek ellenére megdöbbentett engem.
Röpke három óra után, amely külso és belso várakozás, ruhatári és egyéb procedúrák lebonyolításával telt el, sikerült végre bejutnunk a kijelölt múzeumi helyiségekbe, ahol Monet és társai képek elott Magyarország különféle tájairól érkezett muvészetrajongók zsúfolódtak össze. Az impresszionista kincseket a falakon, a tolongók homályában, fejükön átnézve lehetett látni, és természetesen élvezni a muvészettel való korlátlan és valódi kapcsolatot - már annak, aki azért valamennyicskét a festészethez ért.
Mivel engem a festészet teljesen hidegen hagy, mert nagyon kevéssé értek hozzá, viszont a tömeg, akármilyen okból is keletkezne, mindig szörnyen idegesít, gyorsan lefutottam a kiállító termeket és kimentem a Múzeum épülete elé.
Megálltam a lépcso legfelso fokán és mérgelodve, keseru lelkiismeret furdalással küszködve, töprengeni kezdtem, hogy minek is jöttem én ide?
Az egész muvészet iránti lelkesedés kitörését nevetségesnek találtam és a sznobizmus klasszikus megnyilvánulásának tulajdonítottam. Éppen Gombro-wicz naplójában található megjegyzésekre gondoltam. A nagy lengyel író ezekben alaposan kitárgyalja és gúnyolódja az esztétikai élmények valódiságát, amelyek állítólagosan a múzeumi látogatások folyamán szerezhetoek. Ugyanis égbe kiáltó, áthidalatlanul tátongó ellentmondás létezik az alkotási folyamat bonyolultsága és összetettsége, amely hónapokat vagy akár éveket vesz igénybe, és a mutárgy szokásos múzeumi percepciója között, amely csupán néhány perces szemléltetés eredménye. De akkor viszont figyelmes lettem egy másik gyülekezésre a Múzeummal szemben.
A Hosök terének kellos közepén, kettos vasrácskordonnal elhatárolódott területen, fegyelmezett sorokban, kopaszra vágott hajjal, bakancsos, katonaságra és egyaránt bárkidobókra emlékezteto egyenruhafélékben, fiatal emberek álltak. Egy kicsit odébb, a sorokon kívül, szavakkal nehezen megmagyarázható agresszív terpeszállásban, álltak csíkos zászlókat tartó legények.
"Vér és becsület" - hallottam magam mögött valakinek a hangját és még valakinek hangos csodálkozását: - "No hát! Ilyet is itt engedélyeznek?"
Eloször csak kemény rock zenét lehetett hallani a területet körbevevo hangszórókból, utána viszont valaki parancsoló és ellentmondást nem turo hangon figyelmeztette a sajtó képviseloit és a bámészkodókat a méltó viselkedést szigorú betartására az elkövetkezendo megemlékezési szertartás alatt.
Hogy mire fognak emlékezni, nem értettem. Megállapítottam viszont, hogy azok, akik a múzeum elott álltak, jóval többen voltak, mint azok, akik valamit készültek megünnepelni, a rendorök diszkrét kíséretében. Csak utólagosan a sajtóból értesültem, hogy "A szélsoséges nézeteket valló társaság az 1945. február 11-én, a budai várból kitörést megkísérlo német és magyar katonákra emlékezett. A tüntetésén mintegy hatszázan gyultek össze".
Nos, én korántsem kívánom megkérdojelezni azoknak a "kitöroknek" a hosiességét, de elfelejteni sem tudom, hogy bátorságuknak köszönthetoen körülbelül 40 millió ember halt meg az egész Európában a Második Világháború alatt, ebbol nem egészen 8 millió katona, azaz, dönto többségben civil áldozottak voltak. Természetesen bárki életének feláldozása, függetlenül attól, hogy milyen ügy érdekében történik: tragédia, de ahogyan elnéztem az emlékezoket, nem ez volt a benyomásom, hogy fölöslegesen elveszített életeket gyászolnak. A jellegzetes keresztek a zászlójukon inkább arra utaltak, hogy a fájdalmas évfordulót ürügyként felhasználva egy eszménynek hódolnak.
Láttam a megemlékezok arcait és rajtuk a fájdalmas butaságot. Ok lehet, hogy nem is tudjak, mit jelentett valójában a fasizmus, mert nem kifejezetten könyvolvasó típusok. Nem csak én csodálkoztam ezen, hogy ilyen tuntetés történhet Budapest kellos közepén, méghozzá a Hosök terén!
De akkor döbbentem csak rá, hogy hiszen szerencsére, hónapok óta folyik ott is egy másik, csendes tüntetés. Naponta több ezren emlékeznek a nagy muvészre, Monet-re. A kiállítás látogatásának nem feltétlenül a kiállított képek megtekintése - amelyek egyébként könnyen megtalálhatók bármilyen albumban - az egyetlen célja. A Múzeumba való kirándulás szintén egyfajta demonstráció. Tüntetés a humanista értékek és eszmények mellett. Ahogyan mondani szokás "nem csak kenyérrel él az ember". Szükségük van az alkalmakra, amelyek során mindenki számára mód válik egyfajta hitvallás kifejezésre. Ez azért figyelemre méltó, mert fényévekre távoli a fasiszta megnyilvánulásoktól. Tehát ilyen kiállításoknak ebben is rejlik a nagy jelentosége. Ezért szégyellve de határozottan, visszavonom az elobbi állításaimat a sznobizmusról és egyebeket.
Boldog vagyok, hogy láttam a múzeumi tömeg szembenállását azzal a bizonyos emlékezéssel.
Tudom, hogy az egész elég primitív elmélkedésnek tunik, de így történt valójában. Talán nem is írtam volna róla, ha nem olvasom, hogy "Vér és Becsület KULTURÁLIS Egyesület" rendezvényének voltam véletlenül tanúja. Ezek szerint mégis két "kulturális" élményben volt óhatatlanul részem. Az utóbbit határozottan kikérem magamnak és tudom, hogy ebben nem vagyok egyedül.
Galwas Wlodzimierz
Translation - Polish Wlasciwie to chodzilo tylko o jedno wydarzenie, na które wybralismy sie autobusem wycieczkowym w ubiegla sobote. Na skutek namowy mojej zamilowanej w malarstwie zony, zdecydowalem sie z trudem, zeby w ramach organizowanej przez jej zaklad pracy zbiorowej wyprawy do Muzeum Sztuk Pieknych w Budapeszcie obejrzec wystawe obrazów Moneta.
Mimo, ze zbiór obrazów francuskich impresjonistów prezentowany jest juz od miesiecy w Budapeszcie, zainteresowanie publicznosci bynajmniej nie slabnie. Wystawa - z pewnoscia takze i ku zdumieniu samych organizatorów - stala sie pierwszorzednym wydarzeniem kulturalnym w skali calego kraju i wywolala powódz nieprzerwanych pielgrzymek. Chociaz wiesci o tym na dlugi juz czas przedtem slyszalem w radiu i ogladalem w telewizji, rozmiar tlumu zgromadzonego przed muzeum - który w dlugim falujacym szeregu czekal cierpliwie w zimowy poranek - zaskoczyl mnie, mimo wszystko.
Po drobnych trzech godzinach, które uplynely w oczekiwaniu na zewnatrz i wewnatrz, procedurach w szatni i innych, udalo nam sie wreszcie dobrnac do wyznaczonych pomieszczen muzeum, gdzie przed obrazami Moneta i malarzy mu wspólczesnych tloczyli sie milosnicy sztuki, przybyli z róznych regionów Wegier. Skarby impresjonistów na scianach, w cieniu tloczacych sie, mozna bylo podziwiac spogladajac ponad ich glowami i rzecz jasna przezywac radosc nieskrepowanego i realnego kontaktu ze sztuka - to znaczy mogli ci, którzy chociaz odrobine sie na malarstwie znali.
Poniewaz malarstwo jest mi obojetne, bo niezbyt sie na nim znam, tlum natomiast, obojetnie z jakiego powodu by nie powstal, strasznie mnie denerwuje, szybko przebieglem pomieszczenia wystawowe i wyszedlem przed budynek muzeum.
Przystanalem na najwyzszym stopniu schodów, zirytowany i dreczony gorzkimi wyrzutami sumienia, zaczalem rozmyslac: co ja wlasciwie tutaj robie?
Caly ten wybuch entuzjazmu wobec sztuki wydal mi sie smieszny i uznalem go za klasyczny przejaw snobizmu. Myslalem wlasnie o zapiskach na ten temat w dzienniku Gombrowicza. Wielki polski pisarz analizuje w nich gruntownie i wyszydza autentycznosc przezyc estetycznych, których mozna doznac rzekomo w trakcie zwiedzanie muzeum. Istnieje bowiem zasadnicza i wolajaca o pomste do nieba sprzecznosc pomiedzy skomplikowaniem i zlozonoscia procesu twórczego, który wymaga miesiecy albo nawet lat, a wlasciwa zwiedzaniu muzeów percepcja dziela artystycznego, która jest wynikiem kilkuminutowej obserwacji. W tym momencie jednak zwrócilo moja uwage inne zgromadzenie naprzeciw muzeum.
Na samym srodku Placu Bohaterów - na terenie ogrodzonym podwójnym rzedem metalowych krat, w zdyscyplinowanych rzedach, wystrzyzeni na lyso, w wysokich trzewikach, w czyms w rodzaju mundurów przypominajacych wojsko a zarazem wykidajlów z przed dyskoteki - stali mlodzi ludzie. W pewnej odleglosci od szeregów, w agresywnym rozkroku, stali mlodziency trzymajacy pasiaste sztandary.
"Krew i honor" - uslyszalem za soba czyjs glos i jeszcze glosne czyjes zdziwienie: - "Cos podobnego! Na to tu tez pozwalaja?"
Najpierw glosna muzyka rockowa dobiegala z glosników ustawionych wokól terenu, pózniej natomiast ktos rozkazujacym i nie znoszacym sprzeciwu glosem wezwal przedstawicieli prasy i gapiów do surowego zachowania godnej postawy w trakcie majacej nastapic uroczystosci upamietnienia.
Co beda upamietniac, nie zrozumialem. Zauwazylem natomiast, ze tych, którzy czekali przed muzeum, bylo o wiele wiecej, niz tych szykujacych sie do swietowania, w dyskretnej asyscie policji. Dopiero pózniej dowiedzialem sie z prasy, ze "Ugrupowanie o skrajnie radykalnych pogladach upamietnilo próbe wydarcia sie niemieckich i wegierskich zolnierzy z oblezonego zamku w Budzie 11 lutego 1945 roku. W demonstracji uczestniczylo okolo szesciuset osób."
Cóz, ja bynajmniej nie zamierzam kwestionowac bohaterstwa tych "wydzierajacych sie" ale nie moge nie pamietac, ze dzieki ich walecznosci okolo 40 milionów ludzi zginelo w calej Europie podczas Drugiej Wojny Swiatowej, w tym niecale 8 milionów zolnierzy, czyli wiekszosc ofiar stanowili cywile. Oczywiscie poswiecenie zycia kogokolwiek, bez wzgledu na to w imie jakiej idei sie dokonuje, jest tragedia ale kiedy patrzylem na wspominajacych, to jakos nie mialem wrazenia, ze oplakuja zbytecznie stracone istnienia. Charakterystyczne krzyze na ich sztandarach wskazywaly raczej na to, ze wykorzystujac bolesna rocznice jako pretekst, oddaja czesc pewnej okreslonej idei.
Widzialem twarze wspominajacych, a na nich bolesna glupote. Byc moze oni nawet nie wiedza, co rzeczywiscie znaczyl faszyzm, bo to raczej nie typy ksiazkowych moli ale nie tylko ja sie dziwilem, ze tego rodzaju demonstracje moga sie odbywac w samym centrum Budapesztu, na dodatek na Placu Bohaterów
W tym momencie jednak zdalem sobie nagle sprawe, ze przeciez na szczescie od miesiecy odbywa sie tam inna, cicha demonstracja. Codziennie tysiace osób wspomina wielkiego artyste: Moneta. Ogladanie wystawionych obrazów - które przeciez z latwoscia mozna znalezc w albumach - nie musi byc wcale jedynym celem uczeszczania na wystawe. Wycieczka do muzeum jest takze pewnego rodzaju demonstracja. Manifestacja poparcia wartosci i idealów humanistycznych.
Jak to sie mówi "nie samym chlebem zyje czlowiek". Ludzie potrzebuja okazji, które umozliwiaja im wyrazenie swojego stanowiska ideowego. Jest to godne uwagi, bo odlegle o lata swietlne od faszystowskich przejawów. Wiec równiez i w tym kryje sie wielkie znaczenie tego rodzaju wystaw. Dlatego ze wstydem ale i cala stanowczoscia odwoluje powyzsze moje twierdzenia a snobizmie i tym podobne!
Szczesliwy jestem, ze widzialem opozycje tlumu przed muzeum, wobec owej uroczystosci upamietniania.
Wiem, ze wszystko to moze sie wydawac rozwazaniem dosyc banalnym ale tak sie zdarzylo naprawde . Moze nawet i nie pisalbym o tym, gdybym nie przeczytal, ze bylem przypadkowym swiadkiem imprezy zorganizowanej przez "Stowarzyszenie KULTURALNE Krew i Honor". Wedlug tego, wzialem jednak mimowolnie udzial w dwu wydarzeniach "kulturalnych". Z tym, ze to drugie stanowczo sobie wypraszam i wiem, ze nie tylko ja jeden.
Tlum. Wlodzimierz Galwas
English to Polish: Cultural events
Source text - English It actually concerned one event, which we attended last Saturday. Upon insistence of my wife, who is a great art lover, I finally decided to participate in the excursion to the Museum of Fine Arts in Budapest. We were to see the exhibition of painting by Monet.
In spite of the fact that the collection of French impressionists has been showing in Budapest for months, the interest of the public did not subside one bit. This exhibition became a first class cultural event for the whole country, to a surprise of the organisers themselves, and triggered a flood of continuous pilgrimages. Although I have heard for quite a while about the event from the TV and radio, the size of the crowd, which have gathered in front of the museum, surprised me a great deal.
After about three hours, which we have passed while we awaited outside and inside the museum going through the admitting procedures in the cloakroom, we have finally reached the desired rooms of the museums with Monet's paintings. Throngs of people were lumped together in front of the art treasures displayed on the walls. One could only admire the art glancing over other people's heads and to feel the joy of a real and unrestrained contact with art could only those who's knowledge of art had any meaning at all.
Since I am quite indifferent to painting for the plain reason that I do have a little knowledge of it and the crowds tire me easily, I have passed the museum exhibit rather swiftly and exited from the museum building.
I momentarily paused at the top of the staircase irritated and full of bitter remorse and then began to wonder: what am I actually doing here?
This whole outburst of enthusiasm for art seemed to me ridiculous and I considered it as a classic expression of snobbism. I have recalled what Gombrowicz had to say about it in his diaries. This great polish writer thoroughly analyses feeling of aesthetics and scoffs the genuine of them when they come from such as events as trip to the museum. There is a wide gap between complicated ways of an artistic process, which may take months and even years and the actual perception of the art in the museum, which comes from a few minutes of one's observation. At this point I had to stop my meditation because the other gathering across from the museum had drawn my attention.
In the middle of the Hero Square in the area, which was fenced off with a double row of metal bars, in disciplined rows, young people were standing. They had they heads shaved bold, had high-heeled shoes and were dressed in something resembling a combination of the soldiers uniform and the outfit of the bouncers from a disco club. In some distance from these rows I could see young people in a strong stand holding striped banners.
"Blood and Honour" - I heard someone's voice behind me and even louder someone else's surprised remark: "That is something else! Do they allow this here as well?"
First a noisy rock music was coming from speakers set up around the entire area, then someone else called on the press and onlookers with a commanding and not accepting any opposition voice. He demanded from them to keep a serious stand during the commemoration ceremony, which was about to follow.
What were they suppose to commemorate I could not understand. I have noticed, however, that those who were waiting in front of the museum outnumbered those who were awaiting the celebration to begin (under a watchful but discreet eyes of the police). It was much later when I found out from the papers that "the group with extreme radical views commemorated the attempt of German and Hungarian soldiers to break free from the besieged castle of Buda on the 11th of February 1945. Around 600 people participated in this demonstration".
Well, it is not my intent to question the heroism of those who were "breaking themselves free" but I cannot also forget that due to their "bravery" about 40 million people have perished in the entire Europe during the Second World War. Out of this number only 8 million were soldiers and the rest of the victims were civilians. There is no doubt that the sacrifice of someone else's life (no matter which ideology is behind it) is a tragedy, but when I was watching these "commemorators" I did not get an impression that they were mourning lives lost in vain. The characteristic crosses displayed on their banners were rather pointing out the fact that this painful Anniversary is used as a pretext for a worship of a certain chosen ideology.
I have seen their faces and a painful stupidity expressed on them. It is quite possible that they even did not understand what fascism meant, since they did not look like a bookworm types. I was only wondering how this type of demonstration could take place in a heart of Budapest and on the Square of Heroes to boot.
I realised, that at the same time and at the same place for a few months now another silent demonstration takes place there everyday. Thousands of people remember the great painter and artist: Monet. Admiring of the paintings in the Exhibition (which could be easily found in any album) does not have to be the only reason for the trip to the Museum. Such a trip may be also a form of the manifestation of a support for the humanistic ideas and values.
As they say "a man cannot live on bread alone" and people need to have opportunities, which enable them to express their standpoint in regards to different ideas. This is worth to mention only because it is light years apart from fascist -like manifestations. Therefore there is also other meaning to all exhibition of this kind. In the light of what is written above I shamefully, but firmly recall all my previous statements about snobbery and other like phenomenon.
I feel fortunate that I have seen the opposition against the commemoration ceremony of the crowd gathered in the front of the museum.
I know that all of my dilemmas may seem to be trivial but that is what really happened. It is quite possible that I would not even write about it, if I had not read in papers that by a chance I was a witness to an event organised by the "Cultural Association Blood and Honour". According to this I have involuntarily participated in both "cultural" events. My participation in the second one, however, was regretful and I know that not only for me alone.
Translation - Polish Wlasciwie to chodzilo tylko o jedno wydarzenie, na które wybralismy sie autobusem wycieczkowym w ubiegla sobote. Na skutek namowy mojej zamilowanej w malarstwie zony, zdecydowalem sie z trudem, zeby w ramach organizowanej przez jej zaklad pracy zbiorowej wyprawy do Muzeum Sztuk Pieknych w Budapeszcie obejrzec wystawe obrazów Moneta.
Mimo, ze zbiór obrazów francuskich impresjonistów prezentowany jest juz od miesiecy w Budapeszcie, zainteresowanie publicznosci bynajmniej nie slabnie. Wystawa - z pewnoscia takze i ku zdumieniu samych organizatorów - stala sie pierwszorzednym wydarzeniem kulturalnym w skali calego kraju i wywolala powódz nieprzerwanych pielgrzymek. Chociaz wiesci o tym na dlugi juz czas przedtem slyszalem w radiu i ogladalem w telewizji, rozmiar tlumu zgromadzonego przed muzeum - który w dlugim falujacym szeregu czekal cierpliwie w zimowy poranek - zaskoczyl mnie, mimo wszystko.
Po drobnych trzech godzinach, które uplynely w oczekiwaniu na zewnatrz i wewnatrz, procedurach w szatni i innych, udalo nam sie wreszcie dobrnac do wyznaczonych pomieszczen muzeum, gdzie przed obrazami Moneta i malarzy mu wspólczesnych tloczyli sie milosnicy sztuki, przybyli z róznych regionów Wegier. Skarby impresjonistów na scianach, w cieniu tloczacych sie, mozna bylo podziwiac spogladajac ponad ich glowami i rzecz jasna przezywac radosc nieskrepowanego i realnego kontaktu ze sztuka - to znaczy mogli ci, którzy chociaz odrobine sie na malarstwie znali.
Poniewaz malarstwo jest mi obojetne, bo niezbyt sie na nim znam, tlum natomiast, obojetnie z jakiego powodu by nie powstal, strasznie mnie denerwuje, szybko przebieglem pomieszczenia wystawowe i wyszedlem przed budynek muzeum.
Przystanalem na najwyzszym stopniu schodów, zirytowany i dreczony gorzkimi wyrzutami sumienia, zaczalem rozmyslac: co ja wlasciwie tutaj robie?
Caly ten wybuch entuzjazmu wobec sztuki wydal mi sie smieszny i uznalem go za klasyczny przejaw snobizmu. Myslalem wlasnie o zapiskach na ten temat w dzienniku Gombrowicza. Wielki polski pisarz analizuje w nich gruntownie i wyszydza autentycznosc przezyc estetycznych, których mozna doznac rzekomo w trakcie zwiedzanie muzeum. Istnieje bowiem zasadnicza i wolajaca o pomste do nieba sprzecznosc pomiedzy skomplikowaniem i zlozonoscia procesu twórczego, który wymaga miesiecy albo nawet lat, a wlasciwa zwiedzaniu muzeów percepcja dziela artystycznego, która jest wynikiem kilkuminutowej obserwacji. W tym momencie jednak zwrócilo moja uwage inne zgromadzenie naprzeciw muzeum.
Na samym srodku Placu Bohaterów - na terenie ogrodzonym podwójnym rzedem metalowych krat, w zdyscyplinowanych rzedach, wystrzyzeni na lyso, w wysokich trzewikach, w czyms w rodzaju mundurów przypominajacych wojsko a zarazem wykidajlów z przed dyskoteki - stali mlodzi ludzie. W pewnej odleglosci od szeregów, w agresywnym rozkroku, stali mlodziency trzymajacy pasiaste sztandary.
"Krew i honor" - uslyszalem za soba czyjs glos i jeszcze glosne czyjes zdziwienie: - "Cos podobnego! Na to tu tez pozwalaja?"
Najpierw glosna muzyka rockowa dobiegala z glosników ustawionych wokól terenu, pózniej natomiast ktos rozkazujacym i nie znoszacym sprzeciwu glosem wezwal przedstawicieli prasy i gapiów do surowego zachowania godnej postawy w trakcie majacej nastapic uroczystosci upamietnienia.
Co beda upamietniac, nie zrozumialem. Zauwazylem natomiast, ze tych, którzy czekali przed muzeum, bylo o wiele wiecej, niz tych szykujacych sie do swietowania, w dyskretnej asyscie policji. Dopiero pózniej dowiedzialem sie z prasy, ze "Ugrupowanie o skrajnie radykalnych pogladach upamietnilo próbe wydarcia sie niemieckich i wegierskich zolnierzy z oblezonego zamku w Budzie 11 lutego 1945 roku. W demonstracji uczestniczylo okolo szesciuset osób."
Cóz, ja bynajmniej nie zamierzam kwestionowac bohaterstwa tych "wydzierajacych sie" ale nie moge nie pamietac, ze dzieki ich walecznosci okolo 40 milionów ludzi zginelo w calej Europie podczas Drugiej Wojny Swiatowej, w tym niecale 8 milionów zolnierzy, czyli wiekszosc ofiar stanowili cywile. Oczywiscie poswiecenie zycia kogokolwiek, bez wzgledu na to w imie jakiej idei sie dokonuje, jest tragedia ale kiedy patrzylem na wspominajacych, to jakos nie mialem wrazenia, ze oplakuja zbytecznie stracone istnienia. Charakterystyczne krzyze na ich sztandarach wskazywaly raczej na to, ze wykorzystujac bolesna rocznice jako pretekst, oddaja czesc pewnej okreslonej idei.
Widzialem twarze wspominajacych, a na nich bolesna glupote. Byc moze oni nawet nie wiedza, co rzeczywiscie znaczyl faszyzm, bo to raczej nie typy ksiazkowych moli ale nie tylko ja sie dziwilem, ze tego rodzaju demonstracje moga sie odbywac w samym centrum Budapesztu, na dodatek na Placu Bohaterów
W tym momencie jednak zdalem sobie nagle sprawe, ze przeciez na szczescie od miesiecy odbywa sie tam inna, cicha demonstracja. Codziennie tysiace osób wspomina wielkiego artyste: Moneta. Ogladanie wystawionych obrazów - które przeciez z latwoscia mozna znalezc w albumach - nie musi byc wcale jedynym celem uczeszczania na wystawe. Wycieczka do muzeum jest takze pewnego rodzaju demonstracja. Manifestacja poparcia wartosci i idealów humanistycznych.
Jak to sie mówi "nie samym chlebem zyje czlowiek". Ludzie potrzebuja okazji, które umozliwiaja im wyrazenie swojego stanowiska ideowego. Jest to godne uwagi, bo odlegle o lata swietlne od faszystowskich przejawów. Wiec równiez i w tym kryje sie wielkie znaczenie tego rodzaju wystaw. Dlatego ze wstydem ale i cala stanowczoscia odwoluje powyzsze moje twierdzenia a snobizmie i tym podobne!
Szczesliwy jestem, ze widzialem opozycje tlumu przed muzeum, wobec owej uroczystosci upamietniania.
Wiem, ze wszystko to moze sie wydawac rozwazaniem dosyc banalnym ale tak sie zdarzylo naprawde . Moze nawet i nie pisalbym o tym, gdybym nie przeczytal, ze bylem przypadkowym swiadkiem imprezy zorganizowanej przez "Stowarzyszenie KULTURALNE Krew i Honor". Wedlug tego, wzialem jednak mimowolnie udzial w dwu wydarzeniach "kulturalnych". Z tym, ze to drugie stanowczo sobie wypraszam i wiem, ze nie tylko ja jeden.
Tlum. Wlodzimierz Galwas
German to Polish: Kulturelle Ereignisse
Source text - German Eigentlich ging es nur um ein Ereignis, zu dem wir uns am vorigen Samstag mir einem Ausflugbus auf den Weg machten. Meiner kunstliebenden
Frau Überredung zufolge, entschied ich mich schweren Herzens dazu, um - in Rahmen einer durch ihren Betrieb organisierten kollektiven Exkursion
zum Museum der Bildenden Kunst in Budapest - eine Ausstellung der Gemälde von Monet anzuschauen.
Trotz dem, dass die Sammlung der Bilder französischer Impressionisten schon seit Monaten präsentiert wird, ist das Interesse des Publikums nicht im geringsten schwächer geworden. Die Ausstellung - bestimmt auch zu Überraschung selbst seiner Veranstalter - ist ein erstrangiges kulturelles Ereignis für das ganze Land geworden und hat eine ununterbrochene Flut von Wallfahrten hervorgerufen. Obwohl ich die Nachrichten darüber schon seit langer Zeit aus dem Radio gehört und im Fernsehen gesehen habe, die Größe der Mengen, die sich vorm Museum versammelten und in langer sich windender Reihe geduldigen warteten - überraschte mich trotz allem.
Nach kleinen drei Stunden, die für das Warten draußen und drinnen vergingen, dem Procedere in der Garderobe und Anderem, ist es uns gelungen endlich die vorgesehenen Räume des Museums zu betreten, wo vor den Bildern von Monet und seiner zeitgenössischen Mäler, sich Kunstfreunde drängten, die aus verschiedenen Gegenden Ungarns ankamen. Die Schätze der Impressionisten an den Wänden, im Schatten der Menge, konnte man nun über die Köpfe guckend bewundern und natürlich konnte man auch Freude wegen des realen und unmittelbaren Kontaktes mit der Kunst erleben - das heißt diese konnten es, welche sich ein Bisschen in Malerei auskannten.
Weil mir die Malerei ganz egal ist, denn ich kenne mich sehr wenig darin aus, dagegen die Menge - gleichgültig weswegen sie entstand - mich schrecklich aufregt, bin ich schnell durch die Ausstellungsräume gelaufen und ging vor das Gebäude des Museums hinaus.
Ich stellte mich auf die höchste Stufe der Treppen, aufgebracht und durch mein Gewissen geplagt, hatte ich nachzudenken begonnen: was ich hier eigentlich täte?
Dieser ganze Ausbruch von Begeisterung gegenüber die Kunst erschien mir lächerlich und ich erkannte ihn als klassische Erscheinung des Snobismus. Ich dachte an die Notizen von Gombrowicz zu diesem Thema in seinem Tagebuch. In denen, der große polnische Schriftsteller ausgiebig die Echtheit von ästhetischen Erlebissen analysiert und verspottet, die man angeblich erleben kann während der Besichtigung eines Museums. Es gibt nämlich gründlichen und zum Himmel schreienden Widerspruch zwischen der Kompliziertheit und Vielschichtigkeit des Schaffungsprozesses, die Monate oder Jahre fordern und zwischen der Aufnahme der Kunstwerke während Museen Besichtigungen, die ein Ergebnis von wenige Minuten Beobachtung seien. Aber in diesem Augenblick zog eine andere Versammlung gegenüber des Museums meine Aufmerksamkeit an.
Ganz in der Mitte des Heldenplatzes hinter einem doppelten Metallgitterzaun, in disziplinierten Reihen, mit Kahlköpfen, in Stiefeln und in etwas Uniformartigen, was sowohl an Militär als auch an Rausschmeißer aus Discos erinnerte - standen junge Männer. Etwas von den Reihen entfernt, aggressiv grätschbeinig, standen junge Leute und hielten gestreifte Fahnen.
"Blut und Ehre" - hörte ich jemandes Stimme hinter mir und noch welche laute Verwunderung: "So etwas! Ist das hier auch erlaubt?"
Zuerst konnte man volltönende Rockmusik aus Lautsprechern, welche die Stelle umgaben, hören, dann forderte jemand mit befehlender und keine Widerrede duldenden Stimme die Pressevertreter und Gaffer auf zum strengstens würdigen Benehmen, während der beginnenden feierlichen Erinnerung.
Wessen sie gedenken würden, habe ich nicht verstanden. Aber ich bemerkte, dass die vor dem Museum Wartenden viel mehr an der Zahl waren, als diese, die sich aufs Feiern, in diskreter Begleitung der Polizei bereiteten. Nur später habe ich aus der Zeitung erfahren, dass: "Eine Gruppierung, bekannt wegen extremer Gesinnung erinnerte an den Ausbruchsversuch von deutschen und ungarischen Soldaten, aus der belagerten Burg in Buda am 11 Februar 1945. In der Demonstration nahmen ungefähr sechshundert Personen teil".
Nun, ich möchte keinesfalls den Heldenmut von diesen "Ausbrechern" bezweifeln, aber ich kann auch nicht vergessen, dass dank ihrer Tapferkeit ungefähr 40 Millionen Menschen in ganz Europa während des Zweiten Weltkrieges ums Leben gekommen waren, und unter ihnen weniger als 8 Millionen Soldaten, das bedeutet also, dass die Opfer zum größten Teil aus der Zivilbevölkerung bestanden. Natürlich, irgendein Leben zu opfern, und egal im Namen welcher Idee das Geschehen ist, ist eine Tragödie, aber als ich auf diese Denkwürdigen schaute, hatte ich nicht das Gefühl, dass sie unnützend Verlust von Lebewesen beweinten. Die bezeichnenden Kreuze auf ihren Fahnen verwiesen vielmehr darauf, dass sie den schmerzhaften Jahrestag als Vorwand ausnutzend eine bestimmte Idee ehren.
Ich sah ihre Gesichter mit quälender Dummheit darauf. Vielleicht wissen
sie sogar nicht, was in der Wirklichkeit der Faschismus bedeutete, denn es waren nicht gerade diese typischen Bücherleser, aber nicht nur ich habe mich darüber gewundert, dass solche Kundgebungen in Zentrum Budapests stattfinden können, und dazu auf dem Heldenplatz.
In diesem Augenblick aber wurde mir klar, dass dort doch zum Glück eine andere stille Kundgebung stattfindet, schon seit Monaten. Am jedem Tag gedenken und würdigen Tausende den großen Künstler: Monet. Die Anschauung der ausgestellten Bilder - welche man ja leicht in Bildbänden finden kann - muss gar nicht der einzige Zweck des Besuches der Ausstellung sein. Der Ausflug ins Museum ist auch eine Art öffentliche Bekanntgabe. Eine Manifestation von Unterstützung für humanistische Ideen und Werte.
Wie man sagt "der Mensch lebt nicht von Brot allein". Menschen brauchen Gelegenheiten, die ihnen den Ausdrücken ihrer Weltanschauungen ermöglichen. Das ist wichtig, denn Lichtjahre entfernt von faschistischen Erscheinungen. Also steckt auch in diesem eine große Bedeutung von solchen Ausstellungen. Deshalb, mit Scham aber entschlossen widerrufe ich meine oben geschriebenen Behauptungen über Snobismus und andere!
Ich bin glücklich, dass ich diesen Widerstand des Publikums vor dem Museum gegenüber jener Denkwürdigung gesehen habe.
Ich weiß, dass man diese Betrachtungen banal finden kann, aber das geschah wirklich. Und vielleicht hätte ich über dies alles nicht geschrieben, wenn ich nicht gelesen hätte, dass ich durch Zufall Zeuge eines Ereignisses geworden bin, das veranstaltet wurde durch eine "KULTURELLE Gesellschaft Blut und Ehre". Demnach habe ich ungewollt an zwei "kulturellen" Ereignissen teilgenommen. Aber die zweite verbitte ich mir entschied, und bin gewiss, dass nicht nur ich allein.
Translation - Polish Wlasciwie to chodzilo tylko o jedno wydarzenie, na które wybralismy sie autobusem wycieczkowym w ubiegla sobote. Na skutek namowy mojej zamilowanej w malarstwie zony, zdecydowalem sie z trudem, zeby w ramach organizowanej przez jej zaklad pracy zbiorowej wyprawy do Muzeum Sztuk Pieknych w Budapeszcie obejrzec wystawe obrazów Moneta.
Mimo, ze zbiór obrazów francuskich impresjonistów prezentowany jest juz od miesiecy w Budapeszcie, zainteresowanie publicznosci bynajmniej nie slabnie. Wystawa - z pewnoscia takze i ku zdumieniu samych organizatorów - stala sie pierwszorzednym wydarzeniem kulturalnym w skali calego kraju i wywolala powódz nieprzerwanych pielgrzymek. Chociaz wiesci o tym na dlugi juz czas przedtem slyszalem w radiu i ogladalem w telewizji, rozmiar tlumu zgromadzonego przed muzeum - który w dlugim falujacym szeregu czekal cierpliwie w zimowy poranek - zaskoczyl mnie, mimo wszystko.
Po drobnych trzech godzinach, które uplynely w oczekiwaniu na zewnatrz i wewnatrz, procedurach w szatni i innych, udalo nam sie wreszcie dobrnac do wyznaczonych pomieszczen muzeum, gdzie przed obrazami Moneta i malarzy mu wspólczesnych tloczyli sie milosnicy sztuki, przybyli z róznych regionów Wegier. Skarby impresjonistów na scianach, w cieniu tloczacych sie, mozna bylo podziwiac spogladajac ponad ich glowami i rzecz jasna przezywac radosc nieskrepowanego i realnego kontaktu ze sztuka - to znaczy mogli ci, którzy chociaz odrobine sie na malarstwie znali.
Poniewaz malarstwo jest mi obojetne, bo niezbyt sie na nim znam, tlum natomiast, obojetnie z jakiego powodu by nie powstal, strasznie mnie denerwuje, szybko przebieglem pomieszczenia wystawowe i wyszedlem przed budynek muzeum.
Przystanalem na najwyzszym stopniu schodów, zirytowany i dreczony gorzkimi wyrzutami sumienia, zaczalem rozmyslac: co ja wlasciwie tutaj robie?
Caly ten wybuch entuzjazmu wobec sztuki wydal mi sie smieszny i uznalem go za klasyczny przejaw snobizmu. Myslalem wlasnie o zapiskach na ten temat w dzienniku Gombrowicza. Wielki polski pisarz analizuje w nich gruntownie i wyszydza autentycznosc przezyc estetycznych, których mozna doznac rzekomo w trakcie zwiedzanie muzeum. Istnieje bowiem zasadnicza i wolajaca o pomste do nieba sprzecznosc pomiedzy skomplikowaniem i zlozonoscia procesu twórczego, który wymaga miesiecy albo nawet lat, a wlasciwa zwiedzaniu muzeów percepcja dziela artystycznego, która jest wynikiem kilkuminutowej obserwacji. W tym momencie jednak zwrócilo moja uwage inne zgromadzenie naprzeciw muzeum.
Na samym srodku Placu Bohaterów - na terenie ogrodzonym podwójnym rzedem metalowych krat, w zdyscyplinowanych rzedach, wystrzyzeni na lyso, w wysokich trzewikach, w czyms w rodzaju mundurów przypominajacych wojsko a zarazem wykidajlów z przed dyskoteki - stali mlodzi ludzie. W pewnej odleglosci od szeregów, w agresywnym rozkroku, stali mlodziency trzymajacy pasiaste sztandary.
"Krew i honor" - uslyszalem za soba czyjs glos i jeszcze glosne czyjes zdziwienie: - "Cos podobnego! Na to tu tez pozwalaja?"
Najpierw glosna muzyka rockowa dobiegala z glosników ustawionych wokól terenu, pózniej natomiast ktos rozkazujacym i nie znoszacym sprzeciwu glosem wezwal przedstawicieli prasy i gapiów do surowego zachowania godnej postawy w trakcie majacej nastapic uroczystosci upamietnienia.
Co beda upamietniac, nie zrozumialem. Zauwazylem natomiast, ze tych, którzy czekali przed muzeum, bylo o wiele wiecej, niz tych szykujacych sie do swietowania, w dyskretnej asyscie policji. Dopiero pózniej dowiedzialem sie z prasy, ze "Ugrupowanie o skrajnie radykalnych pogladach upamietnilo próbe wydarcia sie niemieckich i wegierskich zolnierzy z oblezonego zamku w Budzie 11 lutego 1945 roku. W demonstracji uczestniczylo okolo szesciuset osób."
Cóz, ja bynajmniej nie zamierzam kwestionowac bohaterstwa tych "wydzierajacych sie" ale nie moge nie pamietac, ze dzieki ich walecznosci okolo 40 milionów ludzi zginelo w calej Europie podczas Drugiej Wojny Swiatowej, w tym niecale 8 milionów zolnierzy, czyli wiekszosc ofiar stanowili cywile. Oczywiscie poswiecenie zycia kogokolwiek, bez wzgledu na to w imie jakiej idei sie dokonuje, jest tragedia ale kiedy patrzylem na wspominajacych, to jakos nie mialem wrazenia, ze oplakuja zbytecznie stracone istnienia. Charakterystyczne krzyze na ich sztandarach wskazywaly raczej na to, ze wykorzystujac bolesna rocznice jako pretekst, oddaja czesc pewnej okreslonej idei.
Widzialem twarze wspominajacych, a na nich bolesna glupote. Byc moze oni nawet nie wiedza, co rzeczywiscie znaczyl faszyzm, bo to raczej nie typy ksiazkowych moli ale nie tylko ja sie dziwilem, ze tego rodzaju demonstracje moga sie odbywac w samym centrum Budapesztu, na dodatek na Placu Bohaterów
W tym momencie jednak zdalem sobie nagle sprawe, ze przeciez na szczescie od miesiecy odbywa sie tam inna, cicha demonstracja. Codziennie tysiace osób wspomina wielkiego artyste: Moneta. Ogladanie wystawionych obrazów - które przeciez z latwoscia mozna znalezc w albumach - nie musi byc wcale jedynym celem uczeszczania na wystawe. Wycieczka do muzeum jest takze pewnego rodzaju demonstracja. Manifestacja poparcia wartosci i idealów humanistycznych.
Jak to sie mówi "nie samym chlebem zyje czlowiek". Ludzie potrzebuja okazji, które umozliwiaja im wyrazenie swojego stanowiska ideowego. Jest to godne uwagi, bo odlegle o lata swietlne od faszystowskich przejawów. Wiec równiez i w tym kryje sie wielkie znaczenie tego rodzaju wystaw. Dlatego ze wstydem ale i cala stanowczoscia odwoluje powyzsze moje twierdzenia a snobizmie i tym podobne!
Szczesliwy jestem, ze widzialem opozycje tlumu przed muzeum, wobec owej uroczystosci upamietniania.
Wiem, ze wszystko to moze sie wydawac rozwazaniem dosyc banalnym ale tak sie zdarzylo naprawde . Moze nawet i nie pisalbym o tym, gdybym nie przeczytal, ze bylem przypadkowym swiadkiem imprezy zorganizowanej przez "Stowarzyszenie KULTURALNE Krew i Honor". Wedlug tego, wzialem jednak mimowolnie udzial w dwu wydarzeniach "kulturalnych". Z tym, ze to drugie stanowczo sobie wypraszam i wiem, ze nie tylko ja jeden.
Tlum. Wlodzimierz Galwas
German to Hungarian: Kulturelle Ereignisse
Source text - German Eigentlich ging es nur um ein Ereignis, zu dem wir uns am vorigen Samstag mir einem Ausflugbus auf den Weg machten. Meiner kunstliebenden
Frau Überredung zufolge, entschied ich mich schweren Herzens dazu, um - in Rahmen einer durch ihren Betrieb organisierten kollektiven Exkursion
zum Museum der Bildenden Kunst in Budapest - eine Ausstellung der Gemälde von Monet anzuschauen.
Trotz dem, dass die Sammlung der Bilder französischer Impressionisten schon seit Monaten präsentiert wird, ist das Interesse des Publikums nicht im geringsten schwächer geworden. Die Ausstellung - bestimmt auch zu Überraschung selbst seiner Veranstalter - ist ein erstrangiges kulturelles Ereignis für das ganze Land geworden und hat eine ununterbrochene Flut von Wallfahrten hervorgerufen. Obwohl ich die Nachrichten darüber schon seit langer Zeit aus dem Radio gehört und im Fernsehen gesehen habe, die Größe der Mengen, die sich vorm Museum versammelten und in langer sich windender Reihe geduldigen warteten - überraschte mich trotz allem.
Nach kleinen drei Stunden, die für das Warten draußen und drinnen vergingen, dem Procedere in der Garderobe und Anderem, ist es uns gelungen endlich die vorgesehenen Räume des Museums zu betreten, wo vor den Bildern von Monet und seiner zeitgenössischen Mäler, sich Kunstfreunde drängten, die aus verschiedenen Gegenden Ungarns ankamen. Die Schätze der Impressionisten an den Wänden, im Schatten der Menge, konnte man nun über die Köpfe guckend bewundern und natürlich konnte man auch Freude wegen des realen und unmittelbaren Kontaktes mit der Kunst erleben - das heißt diese konnten es, welche sich ein Bisschen in Malerei auskannten.
Weil mir die Malerei ganz egal ist, denn ich kenne mich sehr wenig darin aus, dagegen die Menge - gleichgültig weswegen sie entstand - mich schrecklich aufregt, bin ich schnell durch die Ausstellungsräume gelaufen und ging vor das Gebäude des Museums hinaus.
Ich stellte mich auf die höchste Stufe der Treppen, aufgebracht und durch mein Gewissen geplagt, hatte ich nachzudenken begonnen: was ich hier eigentlich täte?
Dieser ganze Ausbruch von Begeisterung gegenüber die Kunst erschien mir lächerlich und ich erkannte ihn als klassische Erscheinung des Snobismus. Ich dachte an die Notizen von Gombrowicz zu diesem Thema in seinem Tagebuch. In denen, der große polnische Schriftsteller ausgiebig die Echtheit von ästhetischen Erlebissen analysiert und verspottet, die man angeblich erleben kann während der Besichtigung eines Museums. Es gibt nämlich gründlichen und zum Himmel schreienden Widerspruch zwischen der Kompliziertheit und Vielschichtigkeit des Schaffungsprozesses, die Monate oder Jahre fordern und zwischen der Aufnahme der Kunstwerke während Museen Besichtigungen, die ein Ergebnis von wenige Minuten Beobachtung seien. Aber in diesem Augenblick zog eine andere Versammlung gegenüber des Museums meine Aufmerksamkeit an.
Ganz in der Mitte des Heldenplatzes hinter einem doppelten Metallgitterzaun, in disziplinierten Reihen, mit Kahlköpfen, in Stiefeln und in etwas Uniformartigen, was sowohl an Militär als auch an Rausschmeißer aus Discos erinnerte - standen junge Männer. Etwas von den Reihen entfernt, aggressiv grätschbeinig, standen junge Leute und hielten gestreifte Fahnen.
"Blut und Ehre" - hörte ich jemandes Stimme hinter mir und noch welche laute Verwunderung: "So etwas! Ist das hier auch erlaubt?"
Zuerst konnte man volltönende Rockmusik aus Lautsprechern, welche die Stelle umgaben, hören, dann forderte jemand mit befehlender und keine Widerrede duldenden Stimme die Pressevertreter und Gaffer auf zum strengstens würdigen Benehmen, während der beginnenden feierlichen Erinnerung.
Wessen sie gedenken würden, habe ich nicht verstanden. Aber ich bemerkte, dass die vor dem Museum Wartenden viel mehr an der Zahl waren, als diese, die sich aufs Feiern, in diskreter Begleitung der Polizei bereiteten. Nur später habe ich aus der Zeitung erfahren, dass: "Eine Gruppierung, bekannt wegen extremer Gesinnung erinnerte an den Ausbruchsversuch von deutschen und ungarischen Soldaten, aus der belagerten Burg in Buda am 11 Februar 1945. In der Demonstration nahmen ungefähr sechshundert Personen teil".
Nun, ich möchte keinesfalls den Heldenmut von diesen "Ausbrechern" bezweifeln, aber ich kann auch nicht vergessen, dass dank ihrer Tapferkeit ungefähr 40 Millionen Menschen in ganz Europa während des Zweiten Weltkrieges ums Leben gekommen waren, und unter ihnen weniger als 8 Millionen Soldaten, das bedeutet also, dass die Opfer zum größten Teil aus der Zivilbevölkerung bestanden. Natürlich, irgendein Leben zu opfern, und egal im Namen welcher Idee das Geschehen ist, ist eine Tragödie, aber als ich auf diese Denkwürdigen schaute, hatte ich nicht das Gefühl, dass sie unnützend Verlust von Lebewesen beweinten. Die bezeichnenden Kreuze auf ihren Fahnen verwiesen vielmehr darauf, dass sie den schmerzhaften Jahrestag als Vorwand ausnutzend eine bestimmte Idee ehren.
Ich sah ihre Gesichter mit quälender Dummheit darauf. Vielleicht wissen
sie sogar nicht, was in der Wirklichkeit der Faschismus bedeutete, denn es waren nicht gerade diese typischen Bücherleser, aber nicht nur ich habe mich darüber gewundert, dass solche Kundgebungen in Zentrum Budapests stattfinden können, und dazu auf dem Heldenplatz.
In diesem Augenblick aber wurde mir klar, dass dort doch zum Glück eine andere stille Kundgebung stattfindet, schon seit Monaten. Am jedem Tag gedenken und würdigen Tausende den großen Künstler: Monet. Die Anschauung der ausgestellten Bilder - welche man ja leicht in Bildbänden finden kann - muss gar nicht der einzige Zweck des Besuches der Ausstellung sein. Der Ausflug ins Museum ist auch eine Art öffentliche Bekanntgabe. Eine Manifestation von Unterstützung für humanistische Ideen und Werte.
Wie man sagt "der Mensch lebt nicht von Brot allein". Menschen brauchen Gelegenheiten, die ihnen den Ausdrücken ihrer Weltanschauungen ermöglichen. Das ist wichtig, denn Lichtjahre entfernt von faschistischen Erscheinungen. Also steckt auch in diesem eine große Bedeutung von solchen Ausstellungen. Deshalb, mit Scham aber entschlossen widerrufe ich meine oben geschriebenen Behauptungen über Snobismus und andere!
Ich bin glücklich, dass ich diesen Widerstand des Publikums vor dem Museum gegenüber jener Denkwürdigung gesehen habe.
Ich weiß, dass man diese Betrachtungen banal finden kann, aber das geschah wirklich. Und vielleicht hätte ich über dies alles nicht geschrieben, wenn ich nicht gelesen hätte, dass ich durch Zufall Zeuge eines Ereignisses geworden bin, das veranstaltet wurde durch eine "KULTURELLE Gesellschaft Blut und Ehre". Demnach habe ich ungewollt an zwei "kulturellen" Ereignissen teilgenommen. Aber die zweite verbitte ich mir entschied, und bin gewiss, dass nicht nur ich allein.
Translation - Hungarian Tulajdonképpen csak egy eseményrol lett volna szó, amelyre kiránduló busszal indultunk múlt szombaton Budapestre. A mukedvelo feleségem rábeszélésére, nagy nehezen rászántam magam arra, hogy a munkahelye által szervezett csoportos látogatás keretén belül megtekintsem én is a Monet festményeinek kiállítását a Szépmuvészeti Múzeumban.
A francia impresszionista képek gyujteménye már hónapok óta látható Budapesten, de a közönség érdeklodése iránta korántsem lankad. A tárlat - bizonyára maguk a szervezok nagy megdöbbenésére is - országos elso számú kulturális eseménnyé vált, és a zarándoklatok végtelen áramlatát váltotta ki. Bár az errol szóló híreket már hosszú idovel elotte folyamatosan hallgattam a rádióban és néztem a tévében, azért a Múzeum elott összegyult tömeg mérete -amely a kígyózó hosszú sorban türelmesen várakozott a reggeli télies idoben - mindezek ellenére megdöbbentett engem.
Röpke három óra után, amely külso és belso várakozás, ruhatári és egyéb procedúrák lebonyolításával telt el, sikerült végre bejutnunk a kijelölt múzeumi helyiségekbe, ahol Monet és társai képek elott Magyarország különféle tájairól érkezett muvészetrajongók zsúfolódtak össze. Az impresszionista kincseket a falakon, a tolongók homályában, fejükön átnézve lehetett látni, és természetesen élvezni a muvészettel való korlátlan és valódi kapcsolatot - már annak, aki azért valamennyicskét a festészethez ért.
Mivel engem a festészet teljesen hidegen hagy, mert nagyon kevéssé értek hozzá, viszont a tömeg, akármilyen okból is keletkezne, mindig szörnyen idegesít, gyorsan lefutottam a kiállító termeket és kimentem a Múzeum épülete elé.
Megálltam a lépcso legfelso fokán és mérgelodve, keseru lelkiismeret furdalással küszködve, töprengeni kezdtem, hogy minek is jöttem én ide?
Az egész muvészet iránti lelkesedés kitörését nevetségesnek találtam és a sznobizmus klasszikus megnyilvánulásának tulajdonítottam. Éppen Gombro-wicz naplójában található megjegyzésekre gondoltam. A nagy lengyel író ezekben alaposan kitárgyalja és gúnyolódja az esztétikai élmények valódiságát, amelyek állítólagosan a múzeumi látogatások folyamán szerezhetoek. Ugyanis égbe kiáltó, áthidalatlanul tátongó ellentmondás létezik az alkotási folyamat bonyolultsága és összetettsége, amely hónapokat vagy akár éveket vesz igénybe, és a mutárgy szokásos múzeumi percepciója között, amely csupán néhány perces szemléltetés eredménye. De akkor viszont figyelmes lettem egy másik gyülekezésre a Múzeummal szemben.
A Hosök terének kellos közepén, kettos vasrácskordonnal elhatárolódott területen, fegyelmezett sorokban, kopaszra vágott hajjal, bakancsos, katonaságra és egyaránt bárkidobókra emlékezteto egyenruhafélékben, fiatal emberek álltak. Egy kicsit odébb, a sorokon kívül, szavakkal nehezen megmagyarázható agresszív terpeszállásban, álltak csíkos zászlókat tartó legények.
"Vér és becsület" - hallottam magam mögött valakinek a hangját és még valakinek hangos csodálkozását: - "No hát! Ilyet is itt engedélyeznek?"
Eloször csak kemény rock zenét lehetett hallani a területet körbevevo hangszórókból, utána viszont valaki parancsoló és ellentmondást nem turo hangon figyelmeztette a sajtó képviseloit és a bámészkodókat a méltó viselkedést szigorú betartására az elkövetkezendo megemlékezési szertartás alatt.
Hogy mire fognak emlékezni, nem értettem. Megállapítottam viszont, hogy azok, akik a múzeum elott álltak, jóval többen voltak, mint azok, akik valamit készültek megünnepelni, a rendorök diszkrét kíséretében. Csak utólagosan a sajtóból értesültem, hogy "A szélsoséges nézeteket valló társaság az 1945. február 11-én, a budai várból kitörést megkísérlo német és magyar katonákra emlékezett. A tüntetésén mintegy hatszázan gyultek össze".
Nos, én korántsem kívánom megkérdojelezni azoknak a "kitöroknek" a hosiességét, de elfelejteni sem tudom, hogy bátorságuknak köszönthetoen körülbelül 40 millió ember halt meg az egész Európában a Második Világháború alatt, ebbol nem egészen 8 millió katona, azaz, dönto többségben civil áldozottak voltak. Természetesen bárki életének feláldozása, függetlenül attól, hogy milyen ügy érdekében történik: tragédia, de ahogyan elnéztem az emlékezoket, nem ez volt a benyomásom, hogy fölöslegesen elveszített életeket gyászolnak. A jellegzetes keresztek a zászlójukon inkább arra utaltak, hogy a fájdalmas évfordulót ürügyként felhasználva egy eszménynek hódolnak.
Láttam a megemlékezok arcait és rajtuk a fájdalmas butaságot. Ok lehet, hogy nem is tudjak, mit jelentett valójában a fasizmus, mert nem kifejezetten könyvolvasó típusok. Nem csak én csodálkoztam ezen, hogy ilyen tuntetés történhet Budapest kellos közepén, méghozzá a Hosök terén!
De akkor döbbentem csak rá, hogy hiszen szerencsére, hónapok óta folyik ott is egy másik, csendes tüntetés. Naponta több ezren emlékeznek a nagy muvészre, Monet-re. A kiállítás látogatásának nem feltétlenül a kiállított képek megtekintése - amelyek egyébként könnyen megtalálhatók bármilyen albumban - az egyetlen célja. A Múzeumba való kirándulás szintén egyfajta demonstráció. Tüntetés a humanista értékek és eszmények mellett. Ahogyan mondani szokás "nem csak kenyérrel él az ember". Szükségük van az alkalmakra, amelyek során mindenki számára mód válik egyfajta hitvallás kifejezésre. Ez azért figyelemre méltó, mert fényévekre távoli a fasiszta megnyilvánulásoktól. Tehát ilyen kiállításoknak ebben is rejlik a nagy jelentosége. Ezért szégyellve de határozottan, visszavonom az elobbi állításaimat a sznobizmusról és egyebeket.
Boldog vagyok, hogy láttam a múzeumi tömeg szembenállását azzal a bizonyos emlékezéssel.
Tudom, hogy az egész elég primitív elmélkedésnek tunik, de így történt valójában. Talán nem is írtam volna róla, ha nem olvasom, hogy "Vér és Becsület KULTURÁLIS Egyesület" rendezvényének voltam véletlenül tanúja. Ezek szerint mégis két "kulturális" élményben volt óhatatlanul részem. Az utóbbit határozottan kikérem magamnak és tudom, hogy ebben nem vagyok egyedül.
Galwas Wlodzimierz
English to Hungarian: Cultural events
Source text - English It actually concerned one event, which we attended last Saturday. Upon insistence of my wife, who is a great art lover, I finally decided to participate in the excursion to the Museum of Fine Arts in Budapest. We were to see the exhibition of painting by Monet.
In spite of the fact that the collection of French impressionists has been showing in Budapest for months, the interest of the public did not subside one bit. This exhibition became a first class cultural event for the whole country, to a surprise of the organisers themselves, and triggered a flood of continuous pilgrimages. Although I have heard for quite a while about the event from the TV and radio, the size of the crowd, which have gathered in front of the museum, surprised me a great deal.
After about three hours, which we have passed while we awaited outside and inside the museum going through the admitting procedures in the cloakroom, we have finally reached the desired rooms of the museums with Monet's paintings. Throngs of people were lumped together in front of the art treasures displayed on the walls. One could only admire the art glancing over other people's heads and to feel the joy of a real and unrestrained contact with art could only those who's knowledge of art had any meaning at all.
Since I am quite indifferent to painting for the plain reason that I do have a little knowledge of it and the crowds tire me easily, I have passed the museum exhibit rather swiftly and exited from the museum building.
I momentarily paused at the top of the staircase irritated and full of bitter remorse and then began to wonder: what am I actually doing here?
This whole outburst of enthusiasm for art seemed to me ridiculous and I considered it as a classic expression of snobbism. I have recalled what Gombrowicz had to say about it in his diaries. This great polish writer thoroughly analyses feeling of aesthetics and scoffs the genuine of them when they come from such as events as trip to the museum. There is a wide gap between complicated ways of an artistic process, which may take months and even years and the actual perception of the art in the museum, which comes from a few minutes of one's observation. At this point I had to stop my meditation because the other gathering across from the museum had drawn my attention.
In the middle of the Hero Square in the area, which was fenced off with a double row of metal bars, in disciplined rows, young people were standing. They had they heads shaved bold, had high-heeled shoes and were dressed in something resembling a combination of the soldiers uniform and the outfit of the bouncers from a disco club. In some distance from these rows I could see young people in a strong stand holding striped banners.
"Blood and Honour" - I heard someone's voice behind me and even louder someone else's surprised remark: "That is something else! Do they allow this here as well?"
First a noisy rock music was coming from speakers set up around the entire area, then someone else called on the press and onlookers with a commanding and not accepting any opposition voice. He demanded from them to keep a serious stand during the commemoration ceremony, which was about to follow.
What were they suppose to commemorate I could not understand. I have noticed, however, that those who were waiting in front of the museum outnumbered those who were awaiting the celebration to begin (under a watchful but discreet eyes of the police). It was much later when I found out from the papers that "the group with extreme radical views commemorated the attempt of German and Hungarian soldiers to break free from the besieged castle of Buda on the 11th of February 1945. Around 600 people participated in this demonstration".
Well, it is not my intent to question the heroism of those who were "breaking themselves free" but I cannot also forget that due to their "bravery" about 40 million people have perished in the entire Europe during the Second World War. Out of this number only 8 million were soldiers and the rest of the victims were civilians. There is no doubt that the sacrifice of someone else's life (no matter which ideology is behind it) is a tragedy, but when I was watching these "commemorators" I did not get an impression that they were mourning lives lost in vain. The characteristic crosses displayed on their banners were rather pointing out the fact that this painful Anniversary is used as a pretext for a worship of a certain chosen ideology.
I have seen their faces and a painful stupidity expressed on them. It is quite possible that they even did not understand what fascism meant, since they did not look like a bookworm types. I was only wondering how this type of demonstration could take place in a heart of Budapest and on the Square of Heroes to boot.
I realised, that at the same time and at the same place for a few months now another silent demonstration takes place there everyday. Thousands of people remember the great painter and artist: Monet. Admiring of the paintings in the Exhibition (which could be easily found in any album) does not have to be the only reason for the trip to the Museum. Such a trip may be also a form of the manifestation of a support for the humanistic ideas and values.
As they say "a man cannot live on bread alone" and people need to have opportunities, which enable them to express their standpoint in regards to different ideas. This is worth to mention only because it is light years apart from fascist -like manifestations. Therefore there is also other meaning to all exhibition of this kind. In the light of what is written above I shamefully, but firmly recall all my previous statements about snobbery and other like phenomenon.
I feel fortunate that I have seen the opposition against the commemoration ceremony of the crowd gathered in the front of the museum.
I know that all of my dilemmas may seem to be trivial but that is what really happened. It is quite possible that I would not even write about it, if I had not read in papers that by a chance I was a witness to an event organised by the "Cultural Association Blood and Honour". According to this I have involuntarily participated in both "cultural" events. My participation in the second one, however, was regretful and I know that not only for me alone.
Translation - Hungarian Tulajdonképpen csak egy eseményrol lett volna szó, amelyre kiránduló busszal indultunk múlt szombaton Budapestre. A mukedvelo feleségem rábeszélésére, nagy nehezen rászántam magam arra, hogy a munkahelye által szervezett csoportos látogatás keretén belül megtekintsem én is a Monet festményeinek kiállítását a Szépmuvészeti Múzeumban.
A francia impresszionista képek gyujteménye már hónapok óta látható Budapesten, de a közönség érdeklodése iránta korántsem lankad. A tárlat - bizonyára maguk a szervezok nagy megdöbbenésére is - országos elso számú kulturális eseménnyé vált, és a zarándoklatok végtelen áramlatát váltotta ki. Bár az errol szóló híreket már hosszú idovel elotte folyamatosan hallgattam a rádióban és néztem a tévében, azért a Múzeum elott összegyult tömeg mérete -amely a kígyózó hosszú sorban türelmesen várakozott a reggeli télies idoben - mindezek ellenére megdöbbentett engem.
Röpke három óra után, amely külso és belso várakozás, ruhatári és egyéb procedúrák lebonyolításával telt el, sikerült végre bejutnunk a kijelölt múzeumi helyiségekbe, ahol Monet és társai képek elott Magyarország különféle tájairól érkezett muvészetrajongók zsúfolódtak össze. Az impresszionista kincseket a falakon, a tolongók homályában, fejükön átnézve lehetett látni, és természetesen élvezni a muvészettel való korlátlan és valódi kapcsolatot - már annak, aki azért valamennyicskét a festészethez ért.
Mivel engem a festészet teljesen hidegen hagy, mert nagyon kevéssé értek hozzá, viszont a tömeg, akármilyen okból is keletkezne, mindig szörnyen idegesít, gyorsan lefutottam a kiállító termeket és kimentem a Múzeum épülete elé.
Megálltam a lépcso legfelso fokán és mérgelodve, keseru lelkiismeret furdalással küszködve, töprengeni kezdtem, hogy minek is jöttem én ide?
Az egész muvészet iránti lelkesedés kitörését nevetségesnek találtam és a sznobizmus klasszikus megnyilvánulásának tulajdonítottam. Éppen Gombro-wicz naplójában található megjegyzésekre gondoltam. A nagy lengyel író ezekben alaposan kitárgyalja és gúnyolódja az esztétikai élmények valódiságát, amelyek állítólagosan a múzeumi látogatások folyamán szerezhetoek. Ugyanis égbe kiáltó, áthidalatlanul tátongó ellentmondás létezik az alkotási folyamat bonyolultsága és összetettsége, amely hónapokat vagy akár éveket vesz igénybe, és a mutárgy szokásos múzeumi percepciója között, amely csupán néhány perces szemléltetés eredménye. De akkor viszont figyelmes lettem egy másik gyülekezésre a Múzeummal szemben.
A Hosök terének kellos közepén, kettos vasrácskordonnal elhatárolódott területen, fegyelmezett sorokban, kopaszra vágott hajjal, bakancsos, katonaságra és egyaránt bárkidobókra emlékezteto egyenruhafélékben, fiatal emberek álltak. Egy kicsit odébb, a sorokon kívül, szavakkal nehezen megmagyarázható agresszív terpeszállásban, álltak csíkos zászlókat tartó legények.
"Vér és becsület" - hallottam magam mögött valakinek a hangját és még valakinek hangos csodálkozását: - "No hát! Ilyet is itt engedélyeznek?"
Eloször csak kemény rock zenét lehetett hallani a területet körbevevo hangszórókból, utána viszont valaki parancsoló és ellentmondást nem turo hangon figyelmeztette a sajtó képviseloit és a bámészkodókat a méltó viselkedést szigorú betartására az elkövetkezendo megemlékezési szertartás alatt.
Hogy mire fognak emlékezni, nem értettem. Megállapítottam viszont, hogy azok, akik a múzeum elott álltak, jóval többen voltak, mint azok, akik valamit készültek megünnepelni, a rendorök diszkrét kíséretében. Csak utólagosan a sajtóból értesültem, hogy "A szélsoséges nézeteket valló társaság az 1945. február 11-én, a budai várból kitörést megkísérlo német és magyar katonákra emlékezett. A tüntetésén mintegy hatszázan gyultek össze".
Nos, én korántsem kívánom megkérdojelezni azoknak a "kitöroknek" a hosiességét, de elfelejteni sem tudom, hogy bátorságuknak köszönthetoen körülbelül 40 millió ember halt meg az egész Európában a Második Világháború alatt, ebbol nem egészen 8 millió katona, azaz, dönto többségben civil áldozottak voltak. Természetesen bárki életének feláldozása, függetlenül attól, hogy milyen ügy érdekében történik: tragédia, de ahogyan elnéztem az emlékezoket, nem ez volt a benyomásom, hogy fölöslegesen elveszített életeket gyászolnak. A jellegzetes keresztek a zászlójukon inkább arra utaltak, hogy a fájdalmas évfordulót ürügyként felhasználva egy eszménynek hódolnak.
Láttam a megemlékezok arcait és rajtuk a fájdalmas butaságot. Ok lehet, hogy nem is tudjak, mit jelentett valójában a fasizmus, mert nem kifejezetten könyvolvasó típusok. Nem csak én csodálkoztam ezen, hogy ilyen tuntetés történhet Budapest kellos közepén, méghozzá a Hosök terén!
De akkor döbbentem csak rá, hogy hiszen szerencsére, hónapok óta folyik ott is egy másik, csendes tüntetés. Naponta több ezren emlékeznek a nagy muvészre, Monet-re. A kiállítás látogatásának nem feltétlenül a kiállított képek megtekintése - amelyek egyébként könnyen megtalálhatók bármilyen albumban - az egyetlen célja. A Múzeumba való kirándulás szintén egyfajta demonstráció. Tüntetés a humanista értékek és eszmények mellett. Ahogyan mondani szokás "nem csak kenyérrel él az ember". Szükségük van az alkalmakra, amelyek során mindenki számára mód válik egyfajta hitvallás kifejezésre. Ez azért figyelemre méltó, mert fényévekre távoli a fasiszta megnyilvánulásoktól. Tehát ilyen kiállításoknak ebben is rejlik a nagy jelentosége. Ezért szégyellve de határozottan, visszavonom az elobbi állításaimat a sznobizmusról és egyebeket.
Boldog vagyok, hogy láttam a múzeumi tömeg szembenállását azzal a bizonyos emlékezéssel.
Tudom, hogy az egész elég primitív elmélkedésnek tunik, de így történt valójában. Talán nem is írtam volna róla, ha nem olvasom, hogy "Vér és Becsület KULTURÁLIS Egyesület" rendezvényének voltam véletlenül tanúja. Ezek szerint mégis két "kulturális" élményben volt óhatatlanul részem. Az utóbbit határozottan kikérem magamnak és tudom, hogy ebben nem vagyok egyedül.
I was born in Poland in 1950, but since 1980 I have been living in Hungary (my wife is Hungarian and physician). I have completed studies in Poland as an electrical engineer (Politechnika Slaska, Gliwice 1975). In this capacity I had worked for 5 years in Poland and 2 years in Hungary only, because in 'A Heat and Power Plant '(where I was working then) arrived a group of Polish guest workers and I started making a living as a translator by them for several years.
When they departed I worked yet one year as a foreign tourists guide and then opened my own business: an auto-parts store. A few years later I became a dealer of Renault car brand and an owner of a sales salon and a car service. In1996 I have bankrupted and retired because of health problems.
I have made a lot of things in my life and thus have achieved experiences in many, mainly mundane and technical, domains but in spite of everything what I have been doing previously, I always had a talent and an interest in languages and human arts.
Since I retired ten years ago I started to learn English and German in order to improve my rusty school knowledge and later to earn money in this way.
So far I have already made many translations for my Polish businessmen friends for nothings. And now I think I have already skill and knowledge to do good translations for money and thus make use of my past experience.
Expertise