Szerintem ez a feladat különösen nehéz volt, még más műfordításokhoz hasonlítva is, nemhogy nekünk kiírt fordítási versenyként. Azt gondolom, hogy ez tapasztalt műfordítóknak is komoly kihívást jelentett volna, és azt azért látni kell, hogy a fordítás és a műfordítás két nagyon különböző szakma. Hozzá kell tegyem, én magam nem vagyok műfordító és számomra mindenképpen megoldhatatlan feladat ennek a szövegnek a lefordítása. Mindezzel együtt azért meglátok bizonyos hibákat (kritizálni könnyű...).

Egyik fordításnak sem sikerült egységes stílust és hangulatot teremteni, visszaadva az eredeti szöveg hangulatát.

Az angol szövegben, mint az a germán nyelvekre jelelmző, sok a a névszó és kevés az ige. A magyar nyelv ellenben igeközpontú. Ha nem sikerül a fordításban helyreállítani a magyar nyelvre jellemző arányokat, az egész szöveg idegenül hangzik, és nehézkes, döcögős a stílusa (pl. „kinyilvánításától való iszonyodásából fakad”).
Többször visszaköszön az eredeti szöveg központozása (pl. az „ ...; and rather morose” pontosvesszője) és tagolása (pl. a „..., mint amik engem sarkallnak.” és a „..., mint nekem.” rossz helyen vannak a mondat végén, érezni, hogy a forrásnyelv szerkezetét őrzik).

Az első mondatban a „one or two heavy black ones” fordítását nem sikerült megoldani, mindhárom megoldás („fekete darab”, „egy-két fekete” „egy-két nehéz, fekete”) nehezen érthető, az olvasó megakad rajta, meg kell fejteni, hogy székekről van szó.
Lehet, hogy ízlés kérdése, de a „májszínű” nekem nem tetszik. Tudom, hogy a megjelent fordításban is vizsla szerepel, de ha magyar ember vizsláról olvas, akkor nem a pointerre (angol vizsla) gondol. Nem biztos, hogy érdemes visszaadni az angolból azt a plusz információt, hogy szukáról van szó. Ha igen, akkor viszont helytelen a szórend (szuka vizsla).

Az „individual” valóban „egyén”, de ebbe a szövegben nagyon nem illik ez a szó. Az „alak” viszont egy olyan negatív jelentést ad a mondatnak, ami az angolban nincs meg.
A „rezonál” nagyon idegen, nagyon más hangulatú, stílusú, mint a szöveg.

A „hadd reméljem” magyartalan szófordulat. A „let me hope” magyarul nem „hadd reméljem”, hanem remélem, reméljük, remélhetőleg, stb.
A „magam tulajdonságai” is magyarra fordított angol kifejezés („saját tulajdonságaim”).

Az „alkat”-ot olvasva, ebben a szövegkörnyezetben legalábbis, testalkatra gondol az ember.

Az angol szöveget olvasva nekem az az érzésem, és csak így van összhang az utolsó mondattal, hogy a „peculiar constitution” inkább önkritika, mint pozitívum (és így a „let me hope” jelentésében is van egy csavar). Két fordítás is határozottan pozitív hangulatot sugall azonban, ami komoly, értelemzavaró hiba (hozzáteszem, a megjelent magyar fordításban is hasonló megoldás szerepel).

Kedves Levente és Orsi!

Nagyon örülök, hogy végre belekezdtetek egy olyan beszélgetésbe, amely szerintem az egész verseny értelmét adná. Azon túlmenően persze, hogy nekem jó játék az egész. Már az előző fordulóban is próbáltam elérni, hogy konkrét kritikát kapjak a megoldásaimra vonatkozóan.
Nekem is nagyon nehéz volt a szöveg, a múltkorit jóval közelebb éreztem magamhoz, és ebben a mostaniban valóban rengeteg buktató volt. Mégis úgy gondoltam, ha már rászántam az időt, benevezek, nehogy ne legyen elég magyar induló.
Most nagyon fáradt vagyok (éppen most értem haza a ProZ-konferencia hajókirándulásáról - kár, hogy nem jöttetek el), ezért meg se próbálok érdemben válaszolni a kritikai megjegyzésekre. Csak annyit, hogy mindkettőtök véleményében sok igazságot látok, és igyekszem okulni belőlük. Nekem a saját próbálkozásomból az első mondat nagyon nem tetszik, és ez csúnyán el is veszi az olvasó kedvét az egésztől, pedig azért utána vannak szerintem kevésbé rossz megoldások is. Továbbá a központozást nagyon elrontottam, de ha csak annyit tanultam az egészből, hogy erre jobban kell figyelni, már megérte.
Jó lenne, ha más is hozzászólna. (És nem haragudnánk meg, ha lenne benne egy icike-picike pozitívum is, ha nagyítóval lehet találni ilyet, de tény, hogy a hibák kiemeléséből többet lehet tanulni.)